Huszonöt elsőségért a 6. Csicsói Futáson

Csicsó |

Hatodszor lesz futóverseny a Komáromi járásban fekvő településen. Szombaton 9.30-kor először az óvodások állnak rajthoz, hogy megtegyék a saját 300 méterüket, őket az alsó tagozatos alapiskolások követik 900 méteren, majd a felső tagozatosok 1500 méteren versenyeznek. 

Délután fél kettőkor indul a két főtáv, a 6 km és a 10 km mezőnye, az első három kilométert együtt teszik meg, aztán elválnak útjaik. „A rövidebbik futóadag kilométereit 4,5-ről hatra emeltük, úgy véljük, így igényesebbé válik, nagyobb kihívás lesz az indulóknak – mondta a váltás kapcsán lapunknak az helyi önkormányzat szervezésében zajló versenyről Földes Csaba polgármester. – Mintegy kétszáz futóra számítunk, ebből 25 az óvodás, 49 pedig az iskolás, a többi nevezett felnőtt, várhatóan a Csallóközből és a környékéről, bár a szokottnál kevesebben, de magyarországiak is érkezhetnek. Bármilyen idő lesz, futunk. A célba érők mindannyian futóérmet kapnak, és összesen huszonöt kategóriában hirdetünk győztest, valamennyiben a dobogósokat kupával is díjazzuk, külön elismerésben részesül a 6 km és a 10 km abszolút legjobbja.” 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?