Miroslav Lajčák Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel tárgyalt Szentpéterváron

Miroslav Lajčák
Szentpétervár |

Miroslav Lajčák külügyminiszter (Smer-SD), aki ebben az évben az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (OBSE) elnöki tisztségét is betölti, csütörtökön Szentpéterváron találkozott orosz kollégájával, Szergej Lavrovval - tájékoztatta a TASR hírügynökséget a külügyminisztérium sajtóosztálya. Lajčák Peter Pellegrini miniszterelnökkel (Smer) közösen vesz részt a Szentpétervári látogatáson.

Lajčák és Lavrov több témát is érintett, különös tekintettel Szlovákia 2019-es OBSE-elnökségére és az egyes tagországokban fennálló konfliktusok megoldására. Nagy figyelmet szenteltek a kelet-ukrajnai helyzetnek és az ottani lakosok életkörülményei javításának.

A szlovák külügyminiszter tájékoztatta orosz kollégáját a nyugat-balkáni országokban tett látogatásáról is. A külügyminiszterek a szlovák-orosz kétoldalú együttműködésről, valamint az aktuális globális és regionális politikai és biztonsági kihívásokról is tárgyaltak.

Felmerült a megbeszélésen az orosz Állami Duma egyik kommunista képviselőjének az a javaslata is, hogy elismerjék azon katonák háborús veterán státuszát, akik részt vettek Csehszlovákia 1968-as megszállásában.

Lavrov biztosította Lajčákot, hogy egy képviselő egyéni kezdeményezéséről van szó. Leszögezte, Oroszország hivatalos álláspontja továbbra is az, ahogyan azt az 1993-ban Szlovákia és Oroszország baráti és együttműködési szerződésében lefektették. Lavrov leszögezte, Oroszország nem kíván változtatni ezen az álláspontján.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?