Amíg futottak, zuhogott az eső

futás
Fülek |

Száznyolcvanan indultak a 12. füleki terepfutóversenyen. Azért nem lebecsülendő ez a mezőny, mert közben mindvégig zuhogott az eső. 

„Nyolcvan felnőtt akadt a két főtávon, 13 és 5 km-en, de többen voltak a gyerekek, mintegy százan. Előzetesen száztíz jelentkezett, azok közül a rossz időjárás ellenére hetvenen eljöttek, harmincan pedig pluszban a nagyobb városokból érkeztek. Pont nyolckor kezdett el esni, és akkor hagyta abba, mikor az utolsó versenyző is célba ért – érzékeltette az időjárás kellemetlen hatását Illés Zoltán főszervező, a helyi FTC kerékpárosainak főnöke. – Új távon zajlott a 13 km, a Fülek–Síd–Csoma háromszögben. Sáros, nehéz pálya várt a mezőnyre. Legjobban Roman Vajs birkózott meg ezzel a tereppel. Tomáš Kubej nyerni jött, tartotta vele a lépést, akárcsak Bartko és a negyedik Szurok, a két salgótarjáni versenyző. Öt kilométeren, ahol szintén új pályán haladt a mezőny, Andrej Chlupka füleki középiskolás volt az első, pedig az 55 éves salgótarjáni Telek András, a veteránok idei fedett pályás világbajnokságának résztvevője nyerni jött, végül csak harmadik lett, megelőzte őt a ragyolci Tóth Adrián is. Tavaly még 4,2 kilométert futottak a rövidebbik távon, idén felkerekítettük öt kilométerre, és tetszést aratott.” 

Érdekes

12. FÜLEKI TEREPFUTÓVERSENY

13 km: 1. Roman Vajs (BB Tréner) 48:12, 2. Tomáš Kubej (SMZ Jelšava) 50:46, 3. Bartko András (Salgótarján) 51:57.
Férfiak, 16–39 évesek: 1. Roman Vajs (BB Tréner) 48:12; 40–49 évesek: 1. Bartko András (Salgótarján) 51:57; 50 év fölött: 1. Július Zmitko (TTK Rimavská Sobota) 57:56.
Nők, 16–34 évesek: 1. Lucia Šüliová (Bežci Lučenec) 1:14:59; 35 év fölött: 1. Behan Anikó (Salgótarján) 59:29.
5 km: 1. Andrej Chlupka (BB Tréner) 19:12, 2. Tóth Adrián (ZŠ Radzovce) 20:05, 3. Telek András (Salgótarján) 20:11.
Férfiak: 1. Andrej Chlupka (BB Tréner) 19:12; nők: 1. Komka Zsuzsanna (Salgótarján) 26:02.
200 m, fiúk: 1. Sáfrány Máté 1:00, 2. Agócs Ákos (mindketten Fülek) 1:01,04, 3. Kovács Ábel (Budapest) 1:01,06; lányok: 1. Pataky Veronika 1:15; 2. Pataky Natália (mindketten Fülek) 1:15,38, 3. Barbora Olšiaková (Ratka) 1:39.
400 m, fiúk: 1. Reisz Dániel (Kohári AI II, Fülek)) 1:43, 2. Serfőző Alex (Fülek) 1:47, 3. Várady Adrián (Iskola AI, Fülek) 1:48; lányok: 1. Nagy Lilla (Kohári AI II, Fülek) 1:32, 2. Lenka Kanderová 1:41, 3. Saša Gyibgyak (mindketten Iskola AI, Fülek) 1:49.
1000 m, fiúk: 1. Matúš Bachratý (AC Malacky) 3:36, 2. Szikora Dávid 3:59, 3. Görcs Ádám 4:06; lányok: 1. Fenyő Blanka (AC Malacky) 4:10, 2. Ema Martinková (Kohári AI II, Fülek) 4:33, 3. Tóth Nóra (Salgótarján) 4:38.
2000 m, férfiak: 1. Balla István (Salgótarján) 6:55, 2 Koronczi Szabolcs (Iskola AI, Fülek) 7:08, 3. Tóth Armin 7:55; nők: 1. Tóth Barbara (Salgótarján) 8:21, 2. Varga Rebeka (Iskola AI, Fülek) 9:19, 3. Lenka Ľalíková 9:56.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?