GALÉRIA: Nagyszabású rendezvénnyel emlékeztek meg Angliában a normandiai partraszállás 75. évfordulójáról

b

A brit uralkodó, Donald Trump amerikai elnök és sok más külföldi vezető részvételével nagyszabású rendezvényen emlékeztek meg szerdán a dél-angliai Portsmouth kikötővárosában a nyugati szövetségesek normandiai partraszállásának 75. évfordulójáról.

Az eseményen Nagy-Britannia mellett 15 ország vezetői voltak jelen, köztük Emmanuel Macron francia elnök, Angela Merkel német kancellár, Justin Trudeau kanadai miniszterelnök, Andrej Babis cseh kormányfő és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök.

A Downing Street szóvivője hangsúlyozta, hogy a hivatalos csúcstalálkozóktól eltekintve a 2012-es londoni olimpia óta nem gyűlt össze ennyi külföldi vezető Nagy-Britanniában.

Donald Trump hétfőn érkezett háromnapos állami látogatásra, vagyis hivatalosan II. Erzsébet királynő vendégeként Londonba. Látogatását úgy időzítették, hogy részt vehessen a szerdai évfordulós rendezvényen.

Nagy-Britanniát II. Erzsébet királynő, Károly trónörökös, Theresa May miniszterelnök és a brit kormány több tagja, valamint a két legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt és a Liberális Demokraták vezetője, Jeremy Corbyn és Sir Vince Cable képviselte.

A csaknem egész napos rendezvénysorozaton jelen volt háromszáznál is több veterán, aki részt vett az 1944. június 6-án kezdődött normandiai hadműveletben

Megemlékező beszédében II. Erzsébet királynő kijelentette: a 75 évvel ezelőtti partraszállás sikerétől az egész világ sorsa függött. A katonák közül sokan nem térek vissza, és az elesettek hősiességét, bátorságát, áldozathozatalát a világ soha nem fogja elfeledni - hangsúlyozta a brit uralkodó.

Az első hullámban partraszálló 156 ezer szövetséges katona közül a konszenzusos történeti adatok szerint 4400 halt meg a normandiai invázió első napján.

II. Erzsébet királynő szerint az egész ország, sőt az egész szabad világ köszönettel tartozik az Európa felszabadítására indult katonáknak, akik közül sokan Portsmouth kikötőjéből hajóztak ki a normandiai partok felé.

Galéria

Kifejezte örömét, hogy a szerdai rendezvényen is jelen volt a normandiai partraszállás több száz veteránja. A 93 esztendős uralkodó kijelentette: már a 60. évfordulón is sokan úgy vélték, hogy az volt az utolsó ilyen esemény, de - mint fogalmazott - "a háborús nemzedék, az én nemzedékem erős".

A szerdai megemlékezésre meghívott normandiai veteránok mindegyike szintén elmúlt már 90 éves.

A megemlékező ceremónia után ők Portsmouth-ból egy külön erre a célra bérelt hajóval a ismét átkeltek Normandiába, ugyanazon az útvonalon, amelyen 75 éve elindultak.

Az évforduló alkalmából az angliai emlékrendezvényen képviselt 16 ország vezetői közös proklamációt tettek közzé arról, hogy a háború borzalmainak soha nem szabad megismétlődniük, és a nemzetközi feszültségeket az országok közötti együttműködéssel, békés eszközökkel kell feloldani.

Donald Trump nagy-britanniai állami látogatása a szerdai rendezvénnyel véget ért.

Az amerikai elnököt hétfőn II. Erzsébet királynő fogadta hagyományos pompával a londoni Buckingham-palotában.

Trump kedden Theresa May miniszterelnökkel tárgyalt a Downing Streeten.

A brit uralkodó évente csak egy-két alkalommal lát vendégül külföldi államfőket, így a brit diplomáciai gyakorlatban komoly megtiszteltetésnek számít az állami látogatásra szóló meghívás.

A királynő, aki 67 éve az Egyesült Királyság uralkodója, trónra lépése, vagyis 1952 óta 112 külföldi államfőt fogadott állami látogatáson, köztük három amerikai elnököt: George W. Bush-t 2003-ban, Barack Obamát 2011-ben és most Donald Trumpot.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?