Nem szeretnek tervezni a fiatalok

egyetemisták fiatalok
Pozsony |

Sok pályakezdő fiatalnak elképzelése sincs arról, mire számíthat az új munkahelyén, mire kellene ügyelnie az álláskereséskor és a munkába álláskor, mihez van joga, illetve hogyan hozza meg első helyes pénzügyi döntéseit.

 

A középiskolákból idén több mint 43 ezer végzős diák távozik, miközben csak egy részük folytatja a tanulmányait valamilyen felsőoktatási intézményben. Az egyetemeket évente mintegy 30 ezer fiatal hagyja el, és sokan úgy lépnek a munkaerőpiacra, hogy tele vannak aggodalommal, számos megválaszolatlan kérdéssel. Akár érettségi bizonyítvánnyal, akár főiskolai diplomával a kezükben próbálnak elhelyezkedni, lényegében ugyanaz vár rájuk: aktív munkaélet. Ahogyan a különböző élethelyzetekhez, úgy a munkához és a pénzhez is különbözőképpen viszonyulnak az emberek. A fiatalok pénzügyi tudatossága nálunk nagyon alacsony, csak kevesen képesek jól tájékozódni a pénzügyekben és a gazdasági kérdésekben. Erre sem az iskola, és – sajnos – a család sem készíti fel őket kellőképpen. Pénzügyi szakértők szerint a fiatalok általában kétféleképpen tekintenek a jövőjükre és életük megtervezésére. Az egyik csoportba azok tartoznak, akik pontosan tudják, mit szeretnének elérni, és tudatosítják, hogy céljaik elérése érdekében takarékoskodniuk kell. Ezért, hogy minél hamarább saját lakáshoz juthassanak, családot alapíthassanak vagy autót vehessenek, rendszeresen és céltudatosan spórolnak. „A másik csoportot képezik azok, akik nem terveznek, mert még maguk sem látnak tisztán, mit is akarnak valójában. Gyakran mondogatják, hogy most élvezni akarják a gondtalan életet, és majd később fognak takarékoskodni. Nem is sejtik, ezzel a hozzáállással milyen csapdába ejthetik saját magukat” – figyelmeztet Jana Trogová, a Partners Goup SK társaság pénzügyi szakértője.

Élj a mának!

A tanulmányok befejezése után a legtöbb fiatal még nem akar letelepedni, családot alapítani. Vannak terveik, de ezek elsősorban arra vonatkoznak, hogyan élvezzék az életet, hogyan futhatnának be karriert. Sokan utazgatni szeretnének, tapasztalatokat gyűjteni külföldön. Arra, hogy anyagilag is bebiztosítsák magukat, csak kevesen gondolnak – ritka az a fiatal, akinek a jövőjére vonatkozólag pénzügyi tervei is vannak. Alátámasztja ezt a Focus ügynökség rendszeres felmérése is, amelyet a Partners Goup megbízásából végzett. A közvélemény-kutatás eredményeiből kitűnik, hogy a 18–24 év közöttiek csaknem harmada (59%) elkölti szinte az egész havi bevételét – annak ellenére, hogy a többségük (85%) a szüleivel él, azaz nincsenek lakhatási költségeik, vagyis lényegében teljes mértékben eltartják őket. Havi jövedelmükből kényelmesen spórolhatnának, mégis csaknem az összes fiatal (93%) nem képez pénztartalékot az esetleges rosszabb időkre. A nyugdíjra pedig alig gondolnak – a megkérdezettek harmada azt állítja, azzal ráérnek később is foglalkozni, a fiatalok ötödének pedig egyáltalán nem áll szándékában spórolni. Ezzel szemben a saját szakmai fejlődésükbe, továbbképzésekbe, tanulmányutakba sokan hajlandóak invesztálni. E célból többen adósságba is verik magukat, és az egyetem befejezése után törlesztik a diákhitelt. A havi törlesztőrészletet képesek kigazdálkodni a fizetésükből, és ugyanilyen könnyen félretehetnének a nyugdíjukra is, ez azonban nem prioritás számukra. Sokkal fontosabb számukra, hogy most legyen meg mindenük, amire szükségük van, hogy élvezhessék az életet, és akár hitelből is vesznek luxuscikkeket. „A fiatalok 82%-a szerint fölösleges pénzügyi terveket készíteni. Ha viszont elég pénzhez jutnának, abból a megkérdezettek 32%-a saját lakást venne, 16%-uk elmenne kirándulni, egyesek pedig autót vásárolnának” – olvasható a Partners Group jelentésében.

Pénzügyi fegyelem

A szakemberek egyetértenek abban, hogy a megfelelő pénzügyi tudatosságot és a helyes pénzügyi szokásokat az első munkahelyen kell kialakítani. Ezért nagyon fontos, hogy a pályakezdők tisztában legyenek az otthoni családi költségvetéssel. „A kiindulópont a havi bevételek és kiadások átlátható nyilvántartása, és a kiadásokat úgy kell beállítani, hogy a jövőbeni célokra is maradjon megfelelő keret, például saját lakásra, autóra, kirándulásra, családalapításra” – jegyezte meg Jana Trogová. Tanácsos mindjárt a legelső fizetéssel elkezdeni az észszerű gazdálkodást. A megfelelő szokásokat és fegyelmet viszonylag gyorsan ki lehet alakítani, és így fokozatosan, hosszabb távon elérhető bizonyos fokú gazdagság. „Éppen ebben az életszakaszban a 10 : 20 : 30 : 40 pénzügyi arányok működnek a legideálisabban. Eszerint a bevétel 10%-át tegyük félre, ez lesz a tartalék. 20%-ot fektessünk a nyugdíjba! A bevételek legfeljebb 30%-át fordítsuk különféle hitelekre, beleértve a lakásra felvett kölcsönt is! A szokványos mindennapi kiadásokra, a havi fogyasztásra pedig elégnek kell lennie 40%-nak” – állítja Trogová.

Érdekes

A pályakezdő János példája

János pár napja sikeresen letette az államvizsgát. Már januártól böngészte az állásajánlatokat, mivel úgy tervezte, hogy tanulmányai befejezése után azonnal munkába áll.

János néhány hónap alatt talált megfelelő állást, ahol a nettó kezdő fizetése 800 euró lesz havonta. Leendő munkaadójával sikerült megállapodnia, hogy az államvizsga után egy héten belül aláírják a szerződést. Egyrészt kapott néhány napot pihenésre, másrészt az egészségbiztosításában sem keletkezik hézag: amíg tanult, az állam fizette a biztosítási díjat, mostantól a munkaadója vezeti majd el a járulékokat.

János 24 éves, nőtlen, még nincs saját lakása, egyelőre a szüleivel lakik. Van barátnője, akivel tervezik, hogy albérletbe költöznek, kibérelnek egy szobát. „Amíg teljes mértékben a szülei tartják el, havonta legkevesebb 400 eurót félretehet a fizetéséből. De még ha albérletbe költözik, akkor is ki lehet gazdálkodni ezt az összeget, ez esetben is folytathatja a spórolást” – véli a Partners Group társaság pénzügyi szakértője. János felkereste a társaságot, és pénzügyi tanácsot kért, hogyan érhetné el életcéljait. Egyszerre több célkitűzése is van, és a pénzügyi szakemberek szerint az elkövetkező 5-6 évben, amíg semmilyen vagy minimális lakhatási költségei lesznek, a 800 eurós fizetésből például a következő célokat érheti el:

1. Anyagi tartalékot alakíthat ki (5 évig havonta 80 eurót spórol, kamatokkal együtt mintegy 4900 eurója lesz). Ugyancsak előkészíthet némi készpénzt – például 9800 eurót (160 euró havonta + kamatok) lakás vásárlására vagy ház építésére (az ingatlan értékét 72 ezer euróra becsülik). Vagyis összesen 14 700 euró megtakarításra tehet szert.

2. Esetében, a 800 eurós havi jövedelem mellett, legfeljebb 57 400 euró célösszegű jelzáloghitelt javasolnak, miközben tanácsos havonta félretennie és okosan befektetnie 64 eurót. A kölcsön törlesztését a futamidő lejárta előtt is lehet idő előtt törleszteni, és így a kamatokon 30%-ot lehet spórolni.

3. Fel kell készülni a nyugdíjas évekre is – e célból havonta 56 eurót félretehet és megfelelően invesztálhat, és így 65 éves korára 1060 eurós havi járandóságot biztosíthat magának.

4. Hosszabb távú terve, hogy 227 ezer euró értékű vagyonra akar szert tenni.

5. Gondol az esetleges vészhelyzetekre, amikor betegség, baleset vagy valamilyen tragikus esemény következtében jövedelem nélkül maradhat – ezt az időszakot társadalom- és életbiztosítással lehet átvészelni. E célra havonta 40 eurót fordíthat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?