Ez történt a 2018/2019-es Bajnokok Ligája-idényben

FC Liverpool

Június elsején a Liverpool győzelmével véget ért a Bajnokok Ligája 2018/2019-es szezonja. Az egész sorozatot végigkísérte a dráma, amelynek végén két olyan csapat játszotta a döntőt, amely kis híján a csoportkörből sem jutott tovább.

Két éve az ECA (Európai Klubszövetség) az európai szövetségen belüli hatalmi vákuumot kihasználva „átnyomta” a végrehajtó bizottságon, hogy a topligák négy-négy fix helyet kapjanak 2018-tól kezdve a Bajnokok Ligája főtábláján, ami azt jelentette, hogy még tovább nyílik az olló a kis- és nagycsapatok között. A BL mindig is elit klub volt, és egyre inkább az is lesz. Ez viszont azzal is jár, hogy a nyolcad- vagy negyeddöntők során tényleg a világ legjobbjait láthatjuk egymás ellen, valós tét és teher mellett. Ahogy az idén is történt.

A két döntős kis híján a csoportban ragadt

A csoportkörben ezúttal elmaradtak a meglepetések, az elit klubok gond nélkül szerezték meg az első helyet, és csupán két csapatnak kellett izgulnia a továbbjutás miatt – mint később kiderült, ez az egész BL-idényt meghatározta. Jürgen Klopp Liverpoolja a tavalyi évből tanulva sokkal energiatakarékosabb futballt játszott idén, ami azonban visszaütött a halálcsoportban: az angolok a Paris Saint-Germain, a Napoli és a szerb Crvena zvezda otthonában is kikaptak, és csak az utolsó fordulóban a Napoli ellen aratott 1–0-s győzelemnek köszönhetően jutottak a legjobb 16 közé. Mindez azon múlott, hogy a Napoli támadója, Arkadiusz Milik a hosszabbítás perceiben néhány méterről telibe rúgta Alisson kapust. A B csoportot toronymagasan nyerte a Barcelona, mögötte az Inter és a sokáig egy ponttal álló, tehát abszolút esélytelennek számító Tottenham harcolt a második helyért. Az utolsó fordulóban a Tottenham Barcelonába, az Inter Eindhovenbe látogatott, és a képlet egyszerű volt: ha a milánóiak több pontot szereznek, mint a Tottenham, ők jutnak tovább. A Tottenham azonban elcsípte a döntetlent a Camp Nouban, az Inter viszont nem tudta megverni a PSV-t, így az angolok folytathatták a sorozatot.

A nyolcaddöntőben kezdődött a dráma

A nyolcaddöntőben – a tervezettnél előbb – bevezették a videóbírót (VAR), amely utána számos esetben döntő tényezővé vált a meccseken, nem kevés vitát és kritikát generálva. A Barcelona és a Manchester City simán továbbjutott, és az előzetes várakozásokkal ellentétben a Liverpool és a Tottenham is – előbbi a Bayern Münchent, utóbbi a Borussia Dortmundot kiejtve. Az Atlético Madrid a párharc első meccsén 2–0-ra verte a Juventust, a Real Madrid idegenben győzte le az Ajaxot, a Paris Saint-Germain pedig az Old Traffordon nyert az ezer sebből vérző Manchester United ellen. A továbbjutók adva voltak, de ami a visszavágókon történt, arra senki nem volt felkészülve. A Juventus Cristiano Ronaldo mesterhármasával fordított az Atlético ellen, a Manchester United semmiféle kockázatot nem vállalva, pusztán a jó szerencsének és a VAR által az utolsó pillanatokban befújt büntetőnek köszönhetően összesítésben legyőzte a Neymar és Edinson Cavani nélkül felálló PSG-t, az Ajax pedig – amelynek kezdőtizenegyében hat 22 éves vagy annál fiatalabb játékos szerepelt – iskolajátékot bemutatva 4–1-re verte a címvédő Real Madridot a Bernabéuban.

Minden idők talán legjobb BL-meccse

A negyeddöntőben már nem volt kiemelés és védettség, bárki összekerülhetett bárkivel. Tíz év után először négy Premier League-csapat jutott a legjobb nyolc közé, így igen valószínű volt, hogy lesz angol párharc – lett is. A Tottenham a Manchester Cityt kapta, a Barcelona a Manchester Unitedet, a Juventus az Ajaxot, a Liverpool pedig a Portót. Nemcsak a negyeddöntő párosításait sorsolták ki, hanem az ágakat is, így március közepén tudni lehetett, hogy a Tottenham–Manchester City párharc győztese az Ajax–Juventus győztesével, míg a Barcelona–Manchester Unitedé a Liverpool–Porto győztesével játszik. Jó esély volt tehát arra, hogy Lionel Messi és Cristiano Ronaldo egymás ellen játssza a BL-döntőt, de a dolgok máshogy alakultak.
A Juventus 1–1-es döntetlent játszott az Ajaxszal idegenben, majd a visszavágón is megszerezte a vezetést, de a holland fiatalok a madridihoz hasonló bravúrt bemutatva fordítottak, és 3–2-es összesítéssel, 22 év után először bejutottak az elődöntőbe. A Liverpool mindenfajta megerőltetés nélkül 6–1-gyel ütötte ki a Portót, a Barcelona pedig Messi vezetésével 4–0-ra verte a Manchester Unitedet. A negyeddöntő legnagyobb drámája a Tottenham–Manchester City párharcra maradt. A londoni első meccsen Sergio Agüero 0–0-nál tizenegyest rontott, a Tottenham pedig a dél-koreai Szon Hung Min góljával 1–0-ra győzött. A visszavágó a BL történetének talán legőrültebb összecsapását hozta – a 21. percben már 3–2 volt az eredmény a Citynek. Az 59. percben Agüero belőtte azt a gólt, ami a City továbbjutását jelentette, csakhogy később Fernando Llorente egy szöglet után szépített, ami már a Tottenhamnek kedvezett. A spanyol csatár találatát visszanézték, mert elképzelhető, hogy kézzel ért a labdához, de végül Cüneyt Cakir játékvezető megadta a gólt. A maradék 20 percet végigtámadta a City, és a hosszabbításban Raheem Sterling megszerezte az ötödik gólt, ami óriási katarzist okozott az Etihad Stadionban: a szurkolók megőrültek, Pep Guardiola óriási sprintbe kezdett az oldalvonal mellett, a játékosok egymás nyakába ugráltak a szögletzászlónál. Egy perccel később azonban dermedt csend lett úrrá a stadionban, amikor kiírták a kivetítőre, hogy les miatt a VAR érvénytelenítette a gólt. Guardiola a földre rogyott, a City-játékosok összetörtek. A Tottenham jutott az elődöntőbe.

A futballban nem létezik lehetetlen

A Barcelona–Liverpool párharcot joggal nevezték előrehozott döntőnek. Az első meccset a Camp Nouban rendezték, ahol bár az xG-mutató szerint (amely nem a helyzetek számát, hanem azok minőségét méri) jogosan nyert nagy fölénnyel a Barcelona (3–0), a Liverpool sokkal veszélyesebben játszott. A hazaiaknak azonban elég volt három egyéni villanás a győzelemhez: a vezető gól előtt Jordi Alba adott zseniális labdát Luis Suáreznek, majd a második félidőben Messi előbb az első valamirevaló Barcelona-támadásból, majd egy 28 méteres szabadrúgásból talált be. „Ennél jobban nem tudunk futballozni. Nagyszerűen játszottunk, nem ijedtünk meg az ellenféltől, és rengeteg komoly helyzetet alakítottunk ki, de egyszerűen ma semmi nem akart összejönni. Nálunk volt többet a labda, ezt nem tudom, hány csapat mondhatja el magáról a Barcelona ellen, mindezek ellenére csalódottan utazunk haza, hiszen az eredménnyel nem lehetünk elégedettek. Van még egy visszavágó, ahol minden tőlünk telhetőt megteszünk majd” – nyilatkozta Klopp, és nem a levegőbe beszélt. A visszavágón Mohamed Szalah és Roberto Firmino is hiányzott a Liverpoolból, ám Klopp annyira felpörgette a csapatát, hogy mentálisan teljesen agyonverték a Barcelonát. Divock Origi a hetedik percben megszerezte a vezetést az angoloknak, majd a második félidőre csereként beállt Georginio Wijnaldum tíz perc alatt duplázott, és összesítésben kiegyenlítette a párharcot. A Barcelona teljesen összeomlott, a Liverpool pedig Alexander-Arnold remek helyzetfelismerésének köszönhetően az akcióból megszerezte a továbbjutást jelentő negyedik gólt: a meccs előtt Klopp arról beszélt a labdaszedőknek, hogy mivel a Barcelona játékosai egy-egy játékmegszakításkor túl sok időt töltenek reklamálással, gyorsabban dobják vissza a labdákat. Origi góljánál pontosan ez történt, mert Arnold még azelőtt elvégezte a szögletet, mielőtt a Barcelona felvette volna a pozíciót. „Teljesen kivagyok idegileg, sok volt nekem ez a mérkőzés – kezdte értékelését a sajtótájékoztatón szokásos vigyorral az arcán a német szakember. – A világ egyik, ha nem a legjobb csapatát győztük le, ráadásul 4–0-ra. Nem találok szavakat, hihetetlen, amit ezek a srácok véghez vittek. Meccs előtt azt mondtam nekik, hogy ezt a párharcot másnak lehetetlen megfordítania, egyedül nekünk sikerülhet. Mindenki fantasztikusan futballozott. Hogy mit jelent számunkra ez a győzelem? Lefújás után az egyik legrutinosabb és legtöbbet megélt játékosomat, James Milnert láttam zokogni a pálya közepén. Valami ilyesmit.”
Szinte még feldolgozni sem volt idő az eseményeket, másnap jött az újabb dráma. A Londonból egygólos előnnyel hazautazó Ajax a visszavágón hamar 2–0-s előnybe került, és összesítésben már 3–0-ra vezetett, de a második félidőben a brazil Lucas Moura mesterhármasával fordítottak az angolok, így ők jutottak a döntőbe – a harmadik, továbbjutást érő gól a 95. percben (!) esett. „Nem tudom szavakkal leírni azokat az érzelmeket, amelyek most kavarognak bennem. Elmondhatatlanul boldog és büszke vagyok. Végig hittünk abban, hogy megfordíthatjuk a párharcot, mindent kiadtunk magunkból, megérdemeltük a győzelmet. Erre csak a futball képes, olyan pillanatokat köszönhetünk a labdarúgásnak, amelyeket el sem tudunk képzelni. Ez eddigi pályafutásom és az egész életem legszebb pillanata” – nyilatkozott zokogva a meccs hőse, Lucas Moura. A Tottenham pont az Ajax egyedüli példáját tudta megismételni, hiszen tizenhét csapatból csak a hollandoknak sikerült korábban az a bravúr, hogy egy elődöntős hazai vereséget követően megfordították a párharcot, és bejutottak a BL-döntőbe.

Visszafogott lezárást kapott a BL-idény

Maga a BL-döntő messze elmaradt az idei sorozat színvonalától. A Liverpoolnak már 22 másodperc után befújtak egy büntetőt Moussa Sissoko kezezése miatt, amit Szalah ki is használt. A két csapat játékán érződött a tét, egyikőjük sem mert kockázatot vállalni, ami miatt gyakran unalomba fulladt a játék – talán nem túlzás az állítani, hogy ez volt minden idők egyik legrosszabb BL-döntője. Az utolsó 20 percben a Tottenham többet próbálkozott, de ezek főleg átlövések voltak, amelyeket Alisson könnyedén védett, tiszta gólhelyzetet nem tudtak kialakítani a londoniak. A 87. percben ráadásul a csereként beállt Origi megszerezte a második liverpooli gólt, így a végére minden eldőlt: a Liverpool megnyerte története hatodik BEK/BL-trófeáját.

Így látta a két edző

„Nagyon sűrű volt ez a szezon, de ennél gyönyörűbb befejezést elképzelni sem tudok. Nagy megkönnyebbülést érzek a családom miatt is, már hatszor repültünk el nyaralni ezüstéremmel, nem volt valami jó érzés. Nagy kihívás volt a két csapat számára háromhetes kihagyás után pályára lépni, de a döntőben az eredmény a lényeg. A játékosaim megmutatták, hogy képesek győzni. A végén Alisson nagyokat védett, úgy tűnt, hogy nem lehet neki gólt lőni. Nem akarom most elemezni, miért győztünk, egyszerűen csak élvezni akarom a győzelmet – kezdte Klopp a sajtótájékoztatón. – Nagyon boldog vagyok a játékosaim, az emberek, a családom öröme miatt. Szenvedtek velem, amikor kikaptunk, talán jobban is, mint én, jobban megérdemelték a sikert, mint bárki más. Láttak már valaha olyan csapatot, mint ez, amelyik üres tankkal is ennyire hajt? És van egy olyan kapusom, amelyik a legnehezebb szituációkat is könnyedén megoldja. Nem ez volt életünk legjobb mérkőzése, de fontos a siker a fejlődésünk miatt is, sokat segít majd nekünk, de most nem is kell még ezzel foglalkoznunk. A tulajdonosok sohasem helyeztek ránk nyomást. Sokkal jobb nyerni, mint egy picivel lemaradni a sikerről. Ebben a pillanatban csak megkönnyebbülést érzek. Nagyon-nagyon örülök a játékosok és a szurkolók örömének…, de a fő érzés most bennem a megkönnyebbülés. Holnap majd átbuszozunk a városon, és akkor fogunk rájönni, mit is tettek ma ezek a srácok. Nagyon sűrű volt ez az idény, de a leggyönyörűbb lett a befejezése, az elképzelhető legjobb” – értékelte a sikert Klopp.
„Lehetetlen most megszólalnom, nagyon csalódottak vagyunk mindnyájan, de büszke vagyok a játékosaimra – kezdte Mauricio Pochettino, a Tottenham menedzsere. – A döntők a győzelemről szólnak, nem a szép futballról, ez nem a taktika része. Húsz másodperccel a kezdés után kapni egy büntetőt nagy csapás. Nagyon fájdalmas érzés kikapni, de higgadtnak kell maradnunk, és elfeledni a szomorkodást. Gratulálni szeretnék a Liverpoolnak, Kloppnak, de játékosaimnak, a klubomnak és a szurkolóinknak is, mert fantasztikusak voltak az egész idényben. Most nagyon rossz, de pár óra múlva meg fog változni a gondolkodásunk, és pozitívak lesznek az érzéseink. Ha egyszer eljutsz idáig, mindig is erre fogsz vágyni, mindig meg akarod ezt ismételni, ez a legnagyobb mérkőzés a világbajnoki döntő után. Remélem, vívunk még BL-döntőt, minél hamarabb. Hogy maradok-e a Tottenhamnél? A futball a hitről és a próbálkozásról szól, arról, hogy minél hamarabb a legmagasabb szintre jussunk. Szeretnék még eljutni ide.”

 

Érdekes

Két meccs, két kezdőcsapat

2015. október 17-én mutatkozott be Jürgen Klopp a Liverpool kispadján, mégpedig egy Tottenham elleni, 0–0-s döntetlennel. A kezdőcsapat aznap a Mignolet – Clyne, Škrtel, Sakho, Moreno – Milner, Lucas Leiva, Can – Lallana (Allen), Coutinho (Ibe) – Origi nevekből állt.

A 2019. június 1-jei BL-fináléra egyetlen név sem maradt a kezdőcsapatban, hiszen a Liverpool az Alisson – Alexander-Arnold, Van Dijk, Matip, Robertson – Henderson, Fabinho, Wijnaldum (Milner) – Szalah, Firmino (Origi), Mané (Gomez) összeállításban szerezte meg a Liverpool történetének hatodik BEK/BL-sikerét 1977, 1978, 1981, 1984 és 2005 után. 

Hat Liverpool- és öt Ajax-játékos az idény keretében

Az UEFA-nál összeállították a labdarúgó Bajnokok Ligája 2018–2019-es idényének álomkeretét. A 20 fős csapatba a döntős Liverpooltól hat (Alisson Becker, Virgil van Dijk, Trent Alexander-Arnold, Andrew Robertson, Georginio Wijnaldum, Sadio Mané), míg a Tottenhamtől három játékos (Jan Vertonghen, Moussa Sissoko, Lucas Moura) került be.

Matthijs de Ligt, Hakim Zijes, Frenkie de Jong, David Neres és Dusan Tadics személyében öt futballistát tud felmutatni az Ajax, míg ketten a Barcelonától (Marc-André ter Stegen, Lionel Messi) és a Manchester Citytől (Kevin de Bruyne, Raheem Sterling) is bekerültek, illetve a Juventusból beválasztották Cristiano Ronaldót.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?