Még sokáig nem lesz regisztrált párkapcsolat

azonos neműek házassága
Pozsony |

Elfogadta a kormány az ENSZ emberi jogok védelmének javítását célzó javaslatait, melyek között között szerepel egy ajánlás, mely szerint öt éven belül már Szlovákiának is el kell ismernie az azonos neműek regisztrált párkapcsolatát.

Petőcz Kálmán, a szlovák kormány Emberi Jogi Tanácsának alelnöke lapunknak elmondta, a javaslatok elfogadásával semmiféle jogi kötelezettség nem jár, nem is számon kérhető. „Ez nem több egy pozitív gesztusnál” – véli Petőcz.

Az azonos neműek házassága nincs összhangban az alkotmánnyal, hiszen az kimondja, hogy a házasság csak nő és férfi között valósulhat meg, a regisztrált élettársi viszony azonban megkönnyíthetné a homoszexuális párok életét. Tájékoztatást kapnának párjuk egészségügyi állapotáról és örökölhetnének is egymás után.

A javaslatok elfogadása nem sokkal azután történt, hogy Ľubica Laššáková kulturális miniszter megvonta az LGBTI-közösség kulturális programjaira kért támogatást. Erre reagálva a Szlovák Takarékpénztár (Slovenská sporiteľňa) ajánlott fel 3000 eurót a közösségnek, minek köszönhetően kezdetét vette A színes kultúráért (Za farebnú kultúru) elnevezésű kampány, amelynek keretében bárki támogathatja a szivárványos felvonulást, a Másság Filmfesztivált és a Nomantinels Színházat. Ha mindhárom programra összegyűlik a 2000 euró, a bank megduplázza az összeget.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?