Az Alkotmánybírósághoz fordult a KDH az EP-választás eredménye miatt

Pozsony |

Alkotmánybírósághoz fordult a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) a májusi európai parlamenti választás eredménye miatt. A TASR-nek ezt Alojz Hlina, a párt elnöke erősítette meg.

A KDH igazságtalannak tartja, hogy bár jobb eredményt ért el, mint az SaS, mégsem kapott közvetlenül két képviselői mandátumot, holott az SaS igen. A KDH-nak meg kell várnia a brexitet és a brit EP-képviselők távozását, utána érvényesítheti második képviselői mandátumát.

„Bízunk benne, hogy igazságos döntés születik” - mondta az alkotmánybírósági beadvánnyal kapcsolatban Hlina. Azt nem árulta el, hogy más fórumok elé viszik-e az ügyet, ha a kassai Alkotmánybíróságon nem járnak sikerrel.

A mandátumokat a januárban módosított választási törvény alapján osztották el, amely kimondja, hogy az egyik megválasztott szlovákiai képviselőnek ki kell várnia a brexitet. A „Fekete Péter” Miriam Lexmannak a KDH jelöltjének jutott. A KDH ezt igazságtalannak tartja, mivel az SaS 9,62 százalékos eredményt ért el, a KDH pedig a szavazatok 9,69 százalékát szerezte meg.

Szlovákia egy képviselői helyet kap az EP-ben a brit képviselők távozása után. A törvénymódosítás szerint annak a pártnak kell kivárnia a pótmandátum érvényesítésével a brexitet, amely a töredékszavazatok elosztásánál a legkevesebb voksot kapta.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?