Roland Garros - Babos elődöntős női párosban

Párizs |

Babos Tímea oldalán Kristina Mladenoviccsal bejutott az elődöntőbe a francia nyílt teniszbajnokság női páros versenyében.

 

A második helyen kiemelt magyar-francia duó sorozatban harmadik Grand Slam-tornáján került szembe az ausztrál Samantha Stosurral és a kínai Csang Suajjal, akiket ezúttal az ötödik helyen rangsoroltak a szervezők. Tavaly a US Open elődöntőjében Babosék 6:4, 7:6-ra nyertek, míg az idei Australian Open fináléjában az ellenfél bizonyult jobbnak 6:3, 6:4-re.

A magyar-francia kettős a keddi negyeddöntőben remek kezdéssel 2:0-ra vezetett, ám ezután Stosurék sorozatban öt gémet nyertek, majd fél óra alatt szettelőnybe kerültek. A folytatásban 1:1 után Babosék váltottak ritmust, s ezúttal ők hoztak egymás után öt játékot, így egy óra elteltével kiegyenlítettek az idén átadott Simonne Mathieu Stadionban.

Az utolsó felvonásban a párosban és vegyespárosban összesen hatszoros Grand Slam-bajnok Stosur és társa 4:1-re elhúzott, majd labdája volt az 5:1-hez. Babosék azonban szépítettek, majd Csang adogatását elvették, és 4:4-re feljöttek. Innentől mind a négy játékos hozta a szerváját 6:6-ig, így jöhetett a továbbjutást eldöntő rövidítés. Ebben a magyar-francia páros 4-1-re, majd 6-2-re meglépett, s végül a harmadik meccslabdáját értékesítve jutott be az elődöntőbe. A mérkőzés 2 óra 4 percig tartott.

Babos egyesben - a selejtezőből szerencsés vesztesként főtáblára kerülve - az első fordulóban kiesett, míg vegyespárosban Fucsovics Márton oldalán a nyolcaddöntőben búcsúzott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?