Szolláth Dávid: Szittya Kálvária

Tárca a Szalonban

Beregi az elején megmondta, hogy kár ebbe az egészbe belefognom.

Mit vájkálsz, mit teregetsz? Előszeded a kölyökkorunkat… Aztán tudod mi lesz belőle? Egy közhelyparádé! Egy százhuszonötödik retró-kamaszkor, azzal a különbséggel, hogy ez nem a Kádár-korban játszódik, hanem néhány évvel utána. Nyilván igaza van. Vagy csak azért mondja, mert ő nem írta meg? Akarta, csak mégsem. Pedig mindenre jobban emlékszik nálam. Abban maradtunk, hogy besegít. Feltétel, hogy csak álnéven emlegethetem. Szóval Beregi. Chat Párizs és Pécs között.    
 
Csináltak akkoriban Bulcsúék mindenfélét. A világfát befejezték, de a városnak végül nem kellett, úgyhogy nevetséges összegért eladták Kunvadas vagy Kun-akármi önkormányzatának. Aztán elmentek Írországba fajátszóteret építeni. Baromi büszkék voltak magukra, útlevél, valuta, Nyugat! Volt egy ötvenhatos dublini nagybátyja Bulcsúnak, az szerezte neki a játszóteres munkát. De annak se lett folytatása, piát loptak a boltban, elkapták őket.

Nem loptak, csak botrányt csináltak. Nagyjából kész volt már a játszótér, amikor kijött két nő, valami ellenőrök, és mindenbe belekötöttek. Hogy nem kellene sörözniük a játszótéren. Hogy a mászóka nem felel meg a biztonsági előírásoknak. Bulcsúék meg csak félig-meddig értették, mit akarnak.

De hát B jó volt angolból.

Igen, de az ír angol azért nem ugyanaz, mint amit Surányiné óráin tanultunk. Ezeknél a nőknél volt mindenféle fura holmi, amivel a biztonságot ellenőrizték. Például ilyen kis gumivirsliket dugdostak a deszkák közé, hogy lássák, be tud-e szorulni a gyerekek ujja. Elővettek a kocsiból egy gyerekméretű gumibabát, azzal próbálgatták, hogy beüti-e a fejét, meg hogy eléri-e a kezével a kapaszkodókat. Ezt persze Bulcsúék nem bírták röhögés nélkül, elkezdtek baromkodni. Hennessy mesterséges légzéssel élesztgette a lepottyant babát, Bulcsú az orrába dugta a gumi-gyerekujjat, a farkához tette, meg hasonlók. A két nőnek itt elfogyott a humora, úgyhogy ezért lett rövid a dublini karrierjük.

A pialopásos sztorit mesélték mindenkinek.

Mert az jobban belefért a róluk élő képbe. B dúvad volt, de azt kínosnak érezte, hogy miatta bukták az ír melót. Nekem H mesélte ezt, tudod, mi jóba lettünk a végén.

Persze, te beszéltél a temetésén is. Akkor volt az a versed, amiért Bulcsú neked esett a Technikában. Mi is volt a címe?

Na, azt inkább felejtsük el.

Akkor megírom nélküled. Csak mondd el, mi volt a címe. Azon húzta fel magát Bulcsú, nem?

Mondom, nem érdekel, hagyjuk. Különben a szittya kálvária sokkal jobb sztori.

Igen, a szittya kálvária!!! Az teljesen agyrém! Melyiknek jutott eszébe egyáltalán?

Amikor hazajöttek Dublinból, először székely kapukra akartak ráállni, mert az akkor nagyon ment. Csak borzasztó anyag-, meg időigényes volt, Bulcsú erőltette, H viszont lázadozott. Aztán jött egy megrendelés egy kopjafás temetői emlékműre, de az is befuccsolt, hetekig nem vették fel nekik a telefont. Végül Szepezdről egy vállalkozó kálváriát rendelt a falunak, mire Hennessy a maga praktikusabb eszével azt találta ki, hogy a már kész tíz kopjafához csináljanak még négyet, és azokra faragjanak domborműstációkat. Ne menjen az se kárba. A szepezdi fickónak nagyon tetszett az ötlet. Ő találta ki a szittya kálvária nevet. Bulcsú tiltakozni akart, de Hennessy lehűtötte, hogy fogja be a száját, a megrendelőnek mindig igaza van.

Azzal szórakoztak, hogy elrejtettek egy-egy oda nem illő részletet a domborműveken.

Igen, az egyik Krisztust gyötrő katona elnyom egy ásítást, a másiknak meg virág van a zubbonyán. Leszállították őket, az atyák felszentelték, a falusiak büszkék voltak, örültek, itatták őket. Már az átadáson jelentkezett egy másik vállalkozóféleség, hogy ő is akar ilyet a falujába, de az egyenesen úgy képzelte, hogy Krisztus helyett a magyarság szenvedéstörténetét kellene stációkban ábrázolni. Szóval, úgy tűnt, beindult a bolt. Mígnem valaki rájött az egyházmegyén, hogy a szittyák pogányok voltak, szóval a szittya kálvária egy hatalmas hülyeség, úgyhogy végül nem ez lett a neve.

Közben rákerestem, azt a másikat tényleg megcsinálták! Annak Szittya Golgota a neve. De azt már nem Bulcsúék követték el.

Hagyjuk, színtiszta hülyeség. Amitől én azóta sem tudok szabadulni, az Hennessy halála. És nem is tudom a részleteket, meg ami utána történt. Én Bulcsúval azóta sem álltam szóba, szóval ez a te reszortod lesz elmondani.

Ez a legrosszabb rész, kösz. De hát legyen. Hennessy egyedül volt a tanyán, dolgozott. Visszarúgott a láncfűrész és a nyakát kapta el. Ennyit tudsz. Nem, mielőtt megkérdeznéd, biztos nem volt részeg, mert egyedül sosem ivott és nem is szívott. Munkahelyi baleset. Bulcsú találta meg, és a karjában akarta bevinni a holttestet a városba. Nyilván elment az esze a látványtól.

Mire gondolhatott, hogy hazaviszi a Cédulaház utcába?

Nem tudom. A tanyaszomszédok szóltak az apjának, aki érte jött a kocsival és a földúton talált rá a delíriumos Bulcsúra meg a holttestre. Akkor még az a kombi Ladájuk volt. Berakták Hennessyt a csomagtérbe. Nyilván a reflex, hogy ne vérezze össze a huzatot. Vagy nem tudom. Először a döbbenet, aztán a döntés, hogy ez már nem ember, hanem rakomány. Visszavitték a tanyára, menet közben megálltak a telefonfülkénél, hogy kihívják a rendőrséget. De ott volt még az a probléma is, hogy Hennessy jugoszláv állampolgár volt, papírok nélkül. Mondjuk azt nem értem, hogy a fenébe repülhetett Írországba, ha nem volt útlevele.
 
Ezt viszont én tudom. Egyszer vagy kétszer visszament Vajdaságba, ami teljes öngyilkosság volt egy katonaszökevénytől. A papírjait ilyenkor a motor vázába rejtette, valahogy az ülés alá. Amikor aztán részegen eladta a motort, benne maradtak a papírok. De ez már Írország után volt. Aztán nem tett erőfeszítéseket, hogy törvényesítse az ittlétét.  

Na jó, akkor ez így összeáll. A lényeg az, hogy Bulcsú meg az apja gyanús lett. Mit keres a tanyájukon ez a hulla, akit nem lehet beazonosítani? Mért nem hagyták a holttestet a baleset helyszínén? És miért vérfoltos a Lada csomagtartója? Végül mégsem lett belőle ügy.

Bulcsú apja a hatalmas vállával és a nagy ősz hajával olyan istenszerű jelenség volt, elképesztően szuggesztív tudott lenni. Én ezt úgy képzelem, hogy volt hatása még a rendőrökre is.

Igen, volt fellépése az öregnek, de azért nem kell misztifikálni. Ez az egész rohadt sokba került neki. Nemcsak a két kiérkező rendőrt kellett lefizetnie, hanem még vagy hat-nyolc embert, mire el tudták temetni Hennessyt. Bulcsúék nem ismertek senkit Hennessy öccsén kívül, de az akkor már fél éve eltűnt Svédországban. Végül utolérték Antát, Hennessy excsaját. Tőle tudták meg, hogy a különböző beceneveken ismert srácot („Hennessy”, „Radován”, „Oszi”, „Oszipovics” stb.) eredetileg nem Oszip Andrásnak hívták, ahogy Bulcsúék hitték, hanem Sinkó Róbertnek.
Ezt nekem sem mondta el. Mi a fenének titkolta a nevét?

Anta megadott nekik két vajdasági címet is, úgyhogy Bulcsú meg az apja elhatározták, hogy átmennek a Ladával. Ezt jó sokáig tervezték, aztán Bulcsú szólt nekem is, hogy elvisznek. Még Hennessytől tudták, mit pakoljanak, minek van jó csereértéke. Törökkanizsán egy elhagyott, félig már széthordott házat találtunk, aminek a konyhájában szederbokor virágzott, Zentán meg egy kilencven körüli nénit, akiről nem tudtuk eldönteni, hogy csak siket vagy demens. Mosolyogott, enyhén remegett a feje, és olyan arckifejezése volt, mint aki mindent jobban tud. A konyhában ültetett le minket. Hengermintás fal, libazöld kredenc, sparhelt. Valami erős szagú fűszert morzsolgatott egy apró, gyógyszertári kerámiamozsárban. A gyászhírre nem reagált, mosolygott tovább, mint aki jobban tudja ezt is. „A Robika barátai”, mondta, és kihozott a szobából egy fényképalbumot: Robika pelenkában, Robika begipszelt karral, Robika pionír-nyakkendőben a Jugoszláv Szövetségi Szocialista Köztársaság iskolai térképe előtt, Robika farmerben, kismotoron. Almás pitét meg három üveg bodzaszörpöt küldött Hennessynek, mit tehettünk, elhoztuk.

Miért nem árulod el, mi volt a versed címe, amit Hennessy halálára írtál?  

Légzőgyakorlat haldoklóknak.

Aha, akkor már értem, mért vert meg Bulcsú.

Nem vert meg. Csak lekevert egy hatalmas pofont, amikor meghallotta a címet. Aztán elviharzott a Technikából. Igaza volt. Pedig nem volt rossz vers.

Megvan még?

Természetesen nincs.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?