Washington kész előfeltételek nélkül tárgyalni Iránnal

Washington |

Az Egyesült Államok kész tárgyalni Iránnal, hogy enyhüljön köztük a feszültség anélkül, hogy előfeltételeket szabna a perzsa ország atomprogramját illetően - jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter vasárnap Svájcban.

Ez az első alkalom, hogy a Trump kormányzat ilyen egyértelműen kimondta, hogy kész előfeltételek nélkül tárgyalóasztalhoz ülni Iránnal.

Az Egyesült Államok több mint egy éve lépett az iráni atomprogramról kötött nemzetközi megállapodásból, és azóta súlyos gazdasági szankciókkal, valamint a diplomáciai és katonai nyomás fokozásával próbálja elérni egy új egyezmény megkötését.

Pompeo hozzátette, hogy Washington továbbra is megpróbálja rábírni Iránt destabilizáló közel-keleti politikájának megváltoztatására.

Haszan Róháni iráni elnök szombaton azt mondta, hogy országa hajlandó tárgyalni az Egyesült Államokkal, ha az tiszteletet mutat iránta, ám kényszeríteni nem lehet a megbeszélésre.

Az amerikai külügyminiszter a svájci Bellinzona városában találkozott az alpesi ország külügyminiszterével, Ignazio Cassisszal, akivel az iráni problémáról tárgyalt.

Cassis szavai szerint a helyzet rendkívül feszült, és Svájc természetesen azon van, hogy ne eszkalálódjon, ne torkoljon erőszakba. "Mindkét fél jelenleg fokozza nyomását a másikra, ami aggaszt minket" - fogalmazott a svájci külügyminiszter.

Svájc képviseli Iránban az Egyesült Államok érdekeit és korábban közvetítő is volt Washington és Teherán között. Pompeo megköszönte az alpesi országnak a törődést az Iránban bebörtönzött amerikai állampolgárokkal, és hozzátette: Washington kedvezően értékelné, ha Irán legalább hét amerikait elengedne.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?