Vizsgálják, történt-e nyomásgyakorlás Alena Zs. kihallgatásakor

Alena Zs.

A belügyminisztériumi felügyelőség pénteken több személyt kihallgatott az Alena Zs-re való állítólagos nyomásgyakorlás ügyében, akit a Ján Kuciak és jegyese, Martina Kušnírová gyilkossági ügyében való bűnrészességgel gyanúsítanak.

Ezt Petar Lazarov, a Belügyminisztérium (MV) szóvivője erősítette meg a TASR-nek.

Lazarov szerint Alena Zs. a védőügyvédjén keresztül állítólag a rendőrségi kihallgatások módjára panaszkodott. Elmondása szerint nyomást gyakoroltak rá. Erre a noviny.sk portál hívta fel a figyelmet. Mivel az ügy folyamatban van, a rendőrség nem akarja kommentálni a helyzetet.

A nyomásgyakorlásra az ismétlődő kihallgatások során kerülhetett sor a nyitrai Nemzeti Bűnüldözési Ügynökségnél (NAKA), április 2-án. „A helyzet úgy alakult, hogy a kihallgatás egy olyan helyen zajlott, ahol Alena Zs. asszony nem tudott szabadon járni, és egy olyan beszélgetést folytattak vele, amely az akaratával ellenkezett. Ez azt jelenti, hogy egy kényszerbeszélgetésről volt szó, amelynek nem volt indokoltsága, a nyomozó pedig tisztában volt a helyzettel, és elfogadta ezt” – mondta Marek Para, a másik gyanúsított, Marian K. ügyvédje. Hozzátette: a nyomozással kapcsolatos többi kifogást is írásba foglalják.

Ján Kuciak oknyomozó újságírót és jegyesét, Martina Kušnírovát 2018 februárjában ölték meg a nagymácsédi házukban. A gyilkossági ügy gyanúsítottai Miroslav M., Tomáš Sz., Alena Zs. és Zoltán A. A gyilkosság megrendelésével a rendőrség Marian K-t gyanúsítja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?