Pellegrini intenzívebben foglalkozna a pártpolitikával

Peter Pellegrini
Pozsony |

Peter Pellegrini kormányfő, a Smer-SD alelnöke úgy érzi, elérkezett az idő, amikor intenzívebben kell foglalkoznia a pártpolitikával is. Erről a közösségi hálón közzétett videónyilatkozatában beszélt. Pellegrini megjegyezte: kormányfőnek lenni nem csupán hivatalnoki, hanem politikai feladat is.

 

„Tudjuk, hogy a választók jelentős csoportja azért támogat bennünket, mivel érzi, hogy az ő érdekeit képviseljük. Ennyi év kormányzás után nem azért 20 százalékos még mindig a támogatottságunk, mert szépen tudunk mosolyogni a tévéképernyőn, hanem mert konkrét lépéseket tettünk azért, hogy az emberek jobban éljenek Szlovákiában” - jelentette ki Pellegrini.

Leszögezte, érzi, mekkora felelősséget jelent ez, éppen ezért ha vita van a Smerben, akkor azon lesz, hogy azt a párton belül oldják meg. „Biztos, hogy a következő hetekben megvitatunk bizonyos dolgokat a Smerben, de az elsődleges most is, mint eddig, a választópolgár lesz” - tette hozzá a kormányfő.

Kassa meg néhány elégedetlen járási pártfunkcionáriusa levelet írt a pártvezetésének, amelyben azt kérik, hogy Robert Fico és Robert Kaliňák mondjon le a Smer-SD-ben betöltött tisztségéről, és felszólították Pellegrinit, hogy induljon a pártelnöki székért.

A Smer-SD hét kerületi elnöke erre reagálva kijelentette, hogy a párt egységes, és a tervezett pártkongresszuson fognak tárgyalni a jövőjéről. A levélírók azonban rendkívüli kongresszus összehívását sürgetik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?