Richter széleskörű vitát akar a 13. nyugdíj bevezetéséről

Ján Richter
Pozsony |

Ján Richter (Smer-SD) munkaügyi és szociális ügyi miniszter széleskörű vitát indítványoz a 13. nyugdíj bevezetéséről. Ezt a Szlovákiai Nyugdíjasok Egységszervezetének (JDS) konferenciáján jelentette be szerdán (május 29.), a szervezetnek közel 100 ezer tagja van.

„Még ha kisebb összeggel kezdenénk is, vagyis ha nem kapnák meg rögtön a teljes összeget, akkor is az a lényeg, hogy beindítsuk ezt a folyamatot” - jelentette ki Richter. Magyarázatként hozzáfűzte, sok idős embernek nem áll módjában, hogy valahogyan kiegészítse a nyugdíját. A karácsonyi nyugdíj-kiegészítéssel kapcsolatban emlékeztetett, hogy idén 100 százalékkal magasabb lesz a tavalyinál.
 

A miniszter a munkát vállaló nyugdíjasokról kijelentette, „nem veszik el senki munkahelyét, hiszen közel 100 ezer betöltetlen állás van”. „Az idősek sokszor olyan munkát végeznek, amit a fiatalok nem vállalnának, viszont a gazdaság működése szempontjából fontosak ezek az állások” - tette hozzá. Emlékeztetett, hogy a dolgozó nyugdíjasok a járulékok terén olyan előnyöket élveznek, mint a munkát vállaló diákok.

Richter elmondta, meggyőződése, hogy helyes volt a nyugdíjkorhatár plafonjának bevezetése. „Ami nem jelenti azt, hogy 64 évesen bárkit nyugdíjba zavarnának. De aki úgy érzi, hogy egészségileg, fizikailag már nem bírja, 64 évesen elmehet nyugdíjba, anélkül, hogy ebből bármilyen hátránya származna, mint például a korkedvezményes nyugdíjnál, amikor bizonyos százalékot leszámolnak” - mondta Richter, hozzátéve, hogy aki tovább akar dolgozni, az megteheti, a törvény ezt lehetővé teszi. A konferencián hangsúlyozta, hogy a JDS kiemelt szociális partner, és részletesen ismertette a kormány foglalkoztatáspolitikáját, családpolitikáját és nyugdíjpolitikáját.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?