Átadták a Duslóhoz vezető kerékpárutat Vágsellyén

Vágsellye |

A kerékpárosok a hét elejétől használhatják a Vágsellyét és a Duslo vegyi üzemet összekötő kerékpárutat. A szakasz 3,43 kilométer hosszú, és Vágsellye város, illetve Mocsonok község kataszteri területén keresztül vezet. A kerékpárút kiépítésének költségei elérték az 1,187 millió eurót.

 

A városnak 1,127 millió euró vissza nem térítendő támogatást sikerült szereznie az Európai Regionális Fejlesztési Alap költségvetéséből. Annak a 60 000 eurónak a kifizetését, amellyel a városnak kellett volna hozzájárulnia a kerékpárút megépítéséhez, a Duslo társaság vállalta magára, s ezzel lehetővé tette a városnak, hogy az így megtakarított pénzt a Jozef Murgaš Alapiskola melletti sportpályára fordítsa. „Biztos, hogy a Duslo alkalmazottai naponta használni fogják a kerékpárutat. Ez egy biztonságos és környezetbarát módja a közlekedésnek” – közölte Jozef Belický, Vágsellye polgármestere.

A kerékpárutat tavaly szeptemberben kezdték el építeni. Az útszakasz mentén 216 parkolóhelyet hoztak létre a biciklik számára, két kis hidat kellett hozzá megépíteni, és a közvilágítást is bevezették. A polgármester azt is elmondta, hogy a kerékpárutak építése folytatódni fog. „Már készülnek a Deákira vezető bicikliút alapjai. Most a Farkasd és Vágsellye közötti kerékpárút projekttervezetéhez próbálunk támogatást szerezni” – mondta Belický. A város kataszterén belüli kerékpárutak hossza - a Vág mentit is beleértve – jelenleg 14,5 kilométert tesz ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?