Pellegrini nem tekinti az EP-választást a „nagy választások” előfutárának

Peter Pellegrini
Pozsony |

Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő gratulál az európai parlamenti (EP) választások győztesének, a Progresszív Szlovákia (PS) – Együtt (Progresívne Slovensko - Spolu) koalíciónak. Egyben hangot adott annak a meggyőződésének, hogy képviselőik az Európai Parlamentben ésszerű párbeszédet tudnak majd folytatni a szociáldemokratákkal a Szlovákia javát szolgáló prioritások érvényesítése érdekében. Ezt hétfőn szögezte le Besztercebányán (Banská Bystrica).

A kormányfő örül annak, hogy a szlovákok nagyobb számban járultak az urnákhoz, mint öt évvel ezelőtt, „vagyis a választók valószínűleg kezdik érzékelni az EP-választás fontosságát. Hozzátette: az is bátran kijelenthető, hogy a 14 EP-képviselőből tizenkettő biztosan az SZK javára és az EU további fejlődése érdekében fog tevékenykedni.

„Örülök, hogy nem váltunk annak tanúivá, hogy megnövekedett volna a szélsőséges erők támogatottsága, vagy hogy Szlovákiát nagyobb arányban képviselnék az EP-ben olyan emberek, akik eleve ellenzik az európai projektet, illetve nagyon szélsőséges nézeteket vallanak. Ezzel sem mi, a kormány, sem pedig a társadalom nem tudna azonosulni” – szögezte le Pellegrini.

A TASR kérdésére, mit szól azokhoz a reakciókhoz, melyek szerint a Smer-SD vereséget szenvedett, azt válaszolta, rossz alelnöke lenne a pártnak, ha azt mondaná, elégedett az eredménnyel. Hozzátette: meglepte őt, hogy ekkora támogatást kaptak a kevésbé ismert politikusok. Egyben örömét fejezte ki amiatt, hogy a Smer-SD listavezetője, Monika Beňová kapta a legtöbb személyes voksot.

„De láttam más pártokat is, amelyeket meglepett a saját eredményük. Tehát nem csak a Smer-SD, hanem más pártok is azt kérdezik, mi történt ezen a választáson. Ugyanakkor az EP-választást nem tekinteném a parlamenti választások valamiféle előfutárának. Addig még sok hónap van hátra, amelyek különféle élethelyzeteket hozhatnak, és a társadalmi hangulat 2020 márciusában teljesen más lehet majd, mint amilyen ma” – zárta a miniszterelnök. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?