Cifra szolga

lassak

Ľubica Laššáková kulturális miniszterről tavaly márciusban az Andrej Kiska államfőnél tett látogatásakor kialakult egy kép, amelytől a miniszter asszony képtelen szabadulni.

A csizmás belépőt követően az ámuló stylistok kezéből a karikaturisták kapták ki a ceruzát. Egyre inkább úgy látszik, a miniszter asszony nem is akar ettől a „kultúraidegen” címkétől szabadulni. 

A művészek háromszáz fős csoportja szerdán tüntetett a miniszter asszony ellen, a szónokok Laššáková távozását követelték, aki most azzal bosszantotta föl a szcénát, hogy fölülbírálta a szakbizottságok pontozást és megvonta LGBTI-projektek támogatását. Nem helyes, ha miniszterként – személyes meggyőződésből, ideológiai alapon – diszkriminatív döntéseket hoz: nem kellene a saját kultúrátlanságát ráerőltetnie az országra.

A kulturális tárca élén álló személy szavahihetőségével is komoly gond van. A Denník N-nek azt nyilatkozta, hogy a civil szektort külföldről finanszírozzák, dúskál a pénzben, e mögött pedig Soros áll. Később mindezt letagadta, a napilap elérhetővé tette a hangfelvételt, amelyen hallható amint Laššáková vaskosan sorosozik. A szakma számára ismeretlen, inkompetens személyről kiderült, hogy hazudni is tud, ha az érdeke úgy kívánja.

Marek Maďarič korábbi kulturális miniszter úgy nyilatkozott, hogy ha ellene a minisztersége első évében három petíciót indítottak volna, egészen biztosan vette volna a kalapját. Maďarič tíz évig állt a kulturális tárca élén, a lemondását követően a művészek közössége Laššáková kinevezését hatalmas csalódásként élte meg.   

A miniszter asszony permanens konfliktusban van a szakmával: elég felidézni a Nemzeti Színház irányítása körül kirobbant botrányt, a Kunsthalle átalakításáról folyó vitát.

Önkényes döntéseiről utólag értesülnek az érintettek, akik azt is kifogásolják, hogy nem kommunikál velük a minisztérium.

A Laššáková távozását követelő utolsó petíciót művészek, kurátorok, egyetemi oktatók százai írták alá. Egyre valószínűbb, hogy a kulturális minisztériumban csak a 2020-as választás hoz változást, addig pedig abban lehet reménykedni, hogy a hátralévő időszakban nem végez nagy rombolást Laššáková. 

A kultúra legfőbb vezetőjének ámokfutása szimptomatikus is egyben. A kormány átengedi a kultúrát egy olyan személynek, aki láthatóan nem érti, milyen szerepe van a kultúrának egy jól működő társadalomban. Ahelyett, hogy a szabadságot, az önkifejezést, a toleranciát stb. támogatná, azt várja el a kulturális élet szereplőitől, hogy szelíden bazseváljanak. Félő, hogy a miniszter asszony még azt sem látja, hogy mi itt a tét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?