5 év Érsekújvár volt polgármesterének

Gejza Pischinger
Érsekújvár |

Gejza Pischingert, Érsekújvár volt polgármesterét és Ágh Péter hivatalvezetőt különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelésért első fokon öt év szabadságvesztésre ítélték.

A járásbíróság elsőfokú döntése nem jogerős, mindkét fél azonnal fellebbezett. A 2014 óta húzódó városházi ügy a Nyitrai Kerületi Bíróságon folytatódik.

Pischinger három cikluson át irányította a várost, a 2014-es önkormányzati választáson veszített és Klein Ottokár lett az új polgármester. Pischinger egyik utolsó döntése az volt, hogy több mint 150 ezer euró jutalmat osztott szét a városháza alkalmazottai között. A rendkívüli prémium azonban a város költségvetésében nem volt betervezve, keret sem volt rá, az önkormányzat 37 ezer eurós veszteséggel zárta az évet.

A jutalmak mellett a hivatal alkalmazottai olcsón, maradékáron megvásárolhatták az általuk használt számítógépeket, telefonokat, az új vezetés szerint ezáltal komoly kára keletkezett a városnak. Az ügyről a város főellenőre készített jelentést, az alapján több feljelentés is született. Az egyik ügyben most szerdán született döntés, az Érsekújvári Járásbíróság bűnösnek találta Gejza Pischingert és Ágh Pétert, a polgármesteri hivatal volt vezetőjét. Lenka Kiradžiev, az Érsekújvári Járásbíróság szóvivőjének tájékoztatása szerint a járásbíróság megállapította a vádlottak bűnösségét különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetkezetben elkövetett hűtlen kezelés ügyében. A megállapított kárösszeg mintegy 183 ezer euró.

Pischinger és Ágh tagadja bűnösségét, állítják, hogy jogszerűen adtak ekkora jutalmat a hivatal alkalmazottainak. A város jelenlegi vezetése szerint azonban még a bíróság által megállapított összegnél is nagyobb kár érte a várost, és szeretné visszakapni a pénzt. 

Kapcsolódó cikkünk

2014 végén a távozó polgármester több mint 150 ezer eurót osztott szét jutalomként a városháza egyes dolgozói között. Az új városvezetés emiatt feljelentést tett, az ügy most zárult le első fokon. Lenka Kiradžiev, az Érsekújvári Járásbíróság szóvivőjének tájékoztatása szerint a járásbíróság megállapította a vádlottak bűnösségét különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetkezetben elkövetett hűtlen kezelés ügyében.

A vádlottakat első fokon ötévi szabadságvesztésre ítélték a szabadságvesztés legenyhébb végrehajtási módjában, valamint ezt követően egy évig bűnügyi felügyeletet rendeltek el. Meg kell téríteniük az okozott kárt, ami a bíróság szerint 182 892,11 euró. Ha a károsult ennél nagyobbnak tartja a kárát, a különbözetet polgárjogi eljárásban igényelheti vissza.

„A vádlottak a döntés ellen fellebbeztek, az ügyben a Nyitrai Kerületi Bíróság fog dönteni” – tájékoztatott Lenka Kiradžiev.

Visszakapja a város?

Klein Ottokár, Érsekújvár polgármestere elmondta, hogy a döntéssel kapcsolatban elsősorban az foglalkoztatja, vajon visszakerül-e a pénz a városkasszába. „Nem érzek elégtételt, nem foglalkozom olyan gondolatokkal, hogy érdembeli döntés született-e, nem kívánok senkinek sem rosszat. Azonban komoly anyagi veszteség érte Érsekújvár önkormányzatát, ezért szeretném, ha mihamarabb visszakapnánk azt a pénzt, ami jár a városnak. Kifizethetnénk belőle néhány korábbi tartozást vagy a lakosok megelégedésére további fejlesztésekre fordítanánk a jelentős összeget” – nyugtázta Klein Ottokár.

Jogos jutalom?

Gejza Pischinger volt polgármesterrel a szerdai tárgyalást követően csütörtökön találkoztunk az érsekújvári otthonában. A beszélgetésen jelen volt Ágh Péter egykori hivatalvezető is. Mindketten elmondták, szerintük a város jelenlegi vezetése mindenképpen rossz fényben kívánta őket feltüntetni az érsekújváriak előtt.

„Rögtön a beszélgetés elején leszögezném, hogy a polgármester alapkötelessége a munkajogi ügyek rendezése, ennek kapcsán a jutalmazás is az ő hatáskörébe tartozik. Ha abból indulunk ki, hogy a polgármesteri időszakom tizenkét évében minden idők legnagyobb transzformációján ment át a városi hivatal, akkor nyilvánvaló, hogy ehhez avatott szakemberekre volt szükség a városházán” – magyarázta Gejza Pischinger. Az átruházott hatásköröket biztosítani kellett, építészeti és iskolaügyi hivatalt alapítottak, eközben bevezették az eurót és az önkormányzat benyújtotta az első pályázatokat.

Gejza Pischinger hozzátette, hogy amikor lejárt az utolsó választási időszaka, úgy döntött, meg kell jutalmazni azokat a kollégákat, akik oroszlánrészt vállaltak a közös munkában. Akadtak olyan hivatali alkalmazottak, akik már csaknem két évtizede dolgoztak a városházán, és a legtöbb megjutalmazott is már legalább egy évtizede a város érdekében tevékenykedett.

Tíz évre lebontva

Ágh Péter elmondta, hogy a város jelenlegi vezetése két polgárjogi pert vesztett el, és a bíróság első illetve másodfokon is felmentette a jutalmat átvett volt alkalmazottakat azzal az indoklással, hogy jóhiszeműen vették át a pénzt. Gejza Pischinger és Ágh Péter úgy véli, ha a bíróság szerint jogosan vették át a jutalmat a dolgozók, akkor nekik is tovább kell küzdeniük azért, hogy bebizonyítsák az igazukat, miszerint jogosan ítélték oda nekik a pénzt.

„A bíróságon is elmondtam, hogy a mintegy tízéves többletmunkáért kapták a városi hivatal dolgozói a jutalmat. Ha az összegeket tíz évre lebontanánk, máris más képet kapnánk a jutalom nagyságáról” – jegyezte meg Gejza Pischinger.

Rákérdeztünk arra is, miért hangzott el az elmúlt években az önkormányzati üléseken vagy a főellenőri jelentésekben, hogy minden eltűnt a városházáról, hogy nem találták meg a pályázati úton vásárolt számítógépeket. „Ha minden eltűnt, akkor hogyan működhetett tovább a városi hivatal? Érsekújvárban az a precedens, hogy a választások veszteséből rablót, tolvajt kell csinálni” – egészítették ki az elmondottakat. Gejza Pischinger és Ágh Péter elmondták, hogy szakértőkkel egyeztették a jutalmak odaítélését. Peter Velecký, a pénzügyi osztály vezetője és Sóky Lívia, a városi hivatal akkori jogásza is mindent rendben talált, ami a korábbi polgárjogi perben be is bizonyosodott. A hivatal egykori vezetése szerint a városháza alkalmazottai azokat a kiselejtezett műszaki berendezéseket vehették meg, amelyeket évek óta használtak.

20 ezer eurós prémium

Érsekújvár új vezetése annak idején Štefan Rovňaníkot, a városi hivatal főellenőrét bízta meg azzal, nézzen utána a kifizetett jutalmaknak, a különféle pénzügyi tranzakcióknak, és készítsen erről jelentést a testületnek. „A városházáról távozó dolgozók között volt, aki 6600, de akadt olyan is, aki 20 ezer eurós jutalmat kapott. A város akkori költségvetésében nem volt olyan tétel, amelyből a rendkívüli jutalmakat kifizették volna, és ilyen javaslatot sem terjesztett be a város akkori vezetése a képviselő-testület elé” – állt a jelentésben. Rovňaník elsősorban a költségvetésbeli tételek átcsoportosításában látta a problémát. „Néhány hivatali alkalmazott jutalma meghaladta havi bérének a tízszeresét. A jutalmak kifizetését a város vezetése azzal indokolta, hogy a hivatal dolgozói a novemberben végzett minőségi munkáért, valamint a többletmunkáért kapták. Nem konkretizálták azonban, hogy milyen munkáról volt szó” – mondta Rovňaník.

A pénz átcsoportosítását egy december eleji keltezésű levélben kérték a pénzügyi osztálytól, de ebben 150 ezer euró átutalását kérik a jutalom tételbe. A pénzügyi osztály dolgozójától a főellenőr azt a választ kapta, hogy a város vezetésének jogában áll indokolt esetben bizonyos összegeket átcsoportosítani a költségvetésben.

Két feljelentés

Rovňaník jelentésből kiderült továbbá, hogy nyoma veszett az európai uniós támogatásból vásárolt számítógépeknek és más számítástechnikai berendezéseknek, nyomtatóknak – azokat is kiselejtezték.

2014 végén 51 287 euró értékű vagyont selejteztek ki a városházán. A régiófejlesztési osztályon 5460 euró értékben selejteztek ki gépeket és berendezéseket.

Štefan Rovňaník elmondta, hogy a műszaki berendezéseknek legalább öt évig a városi hivatal tulajdonában kellett volna maradniuk. Az év végi zárszámadás szerint a városházán keletkezett hiány meghaladta a 37 ezer eurót. A másik feljelentést a rendkívüli jutalmak miatt tette a városi hivatal. A város leköszönő vezetése 2014-ben összesen 155 ezer euró jutalmat osztott szét.

Tizenöt volt városházi alkalmazottnak küldtek írásbeli felszólítást, melyben kérték a jutalom visszaadását. Közülük csak öten vették át a hivatalos levelet, a városi hivatal dolgozóinak nem sikerült kapcsolatba lépniük az egykori alkalmazottakkal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?