Az oroszok egyharmada nem állna szóba többé ismerősével, ha megtudná, hogy meleg

homoszexualitás
Moszkva |

Az oroszok több mint fele (56 százaléka) negatívan viszonyul  a homoszexuálisokhoz, és csaknem egyharmaduk (31) nem állna szóba többé ismerősével, ha kiderülne róla, hogy a saját neméhez vonzódik - derült ki a Jurij Levada Független Elemzőközpontnak az Interfax hírügynökség által csütörtökön ismertetett felméréséből.

 

A megkérdezettek 39 százaléka semlegesen, és csak 3 százaléka viszonyul pozitívan az LMBT-közösséghez tartozó (meleg, leszbikus, biszexuális és transznemű) honfitársaihoz, 47 százalékuk úgy vélekedett, hogy ugyanolyan jogok illetik meg őket, mint a társadalom más tagjait, 43 százalék viszont nem értett ezzel egyet.

A válaszadók 89 százalékának nem volt "nem hagyományos nemi orientációjú" ismerőse, 8 százalék mondta azt, hogy volt. A megkérdezettek 45 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem változna meg a viszonya valakivel, ha kiderülne róla, hogy ilyen vonzalmú.

Negyvenöt százalék sosem hallott olyan esetről, hogy homoszexuális személy nem erőszakot követett volna el. Húsz százalék úgy vélekedett, hogy ilyesmi szórványosan előfordul, 13 százalékuk szerint az erőszaktétel elterjedt jelenség, további 15 százalék szerint pedig ez csak bizonyos régiókra jellemző.

A felmérést április végén egy 1625 fős országos reprezentatív mintán végezték el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?