Híd: 12 jelölt nevét tették le a képviselők az államfő elé, most rajta a sor

Bugár Béla
Pozsony |

A képviselők mostanáig 12 nevet küldtek el az államfőnek, akik közül megválaszthatta volna az alkotmánybírókat. Most az elnökön a sor. Így reagált a párt Andrej Kiska szavaira, amikor kijelentette, addig nem nevez ki újabb alkotmányírókat, amíg nem lesz meg a kellő számú jelölt – közölte Debnár Klára, a párt szóvivője.

„Alkalmas jelöltek közül választhat, és ha teljesíti a feladatát, hamarosan tíz bíró lesz az Alkotmánybíróságon. A parlamenti történelem ismétli önmagát. A tárgyalások és az alkotmánybírók megválasztása most sem egyszerűbb, mint Iveta Radičová kormányzása idején volt" – mondta a szóvivő.

Kiska kritizálja a képviselőket, mert szerinte azzal, hogy nem választanak kellő számú alkotmánybíró-jelöltet, ismételten nem tesznek eleget alkotmányos kötelességüknek.

A kormány arról beszélt, hogy igyekszik minél több jelöltet megválasztani, de most is csak négyet sikerült. A keddi (május 21.) szavazás alkalmával Pavol Boroňt, Marek Tomašovičot, Martin Vernarskýt, szerdán pedig Patrik Palšát választották meg. 24 jelölt közül választottak. Újabb szavazást kell tartani.

Jelenleg hét bíró dolgozik az Alkotmánybíróságon, a teljes létszám 13. Az eredetileg megválasztott nyolc jelölt közül Andrej Kiska három új alkotmánybírót nevezett ki, amivel működőképessé tette a testületet. Az Alkotmánybíróság elnökévé Ivan Fiačant nevezte ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?