Az ellenzék szégyenteljesnek nevezte az alkotmánybíró-választás eredményét

parlament illusztráció
Pozsony |

Andrej Kiska államfőnek végeznie kellene a munkáját, jelentette ki Bugár Béla, a Most-Híd elnöke arra utalva, hogy az elnök a korábbi alkotmánybíró-választás után a nyolc felkínált jelöltből csak három alkotmánybírót nevezett ki. A parlament most további négy jelölt nevét terjeszti a köztársasági elnök elé, akiket a parlament kedden és szerdán választott meg.  

Bugár nem lát problémát abban, hogy az Alkotmánybíróság (AB) taglétszáma nem teljes. Emlékeztetett: az intézmény korábban is működött kevesebb mint 13 bíróval. Úgy véli, ez nem katasztrófa, de nem is jó. Az ellenzék ugyanakkor szégyenteljesnek nevezte a szavazás eredményét.

Jaroslav Paška (SNS) képviselő szerint a sikertelen választás nem veti a legjobb fényt a parlamentre. Úgy véli, nem a megfelelő jelöltek hiánya a probléma, hanem az, hogy a koalíció és az ellenzék nem tudnak megegyezni a nevekben. Az államfőnek szerinte joga van úgy határozni, ahogy jónak látja.

Az ellenzéki képviselők egyetértettek abban, hogy a választás eredménye szégyenteljes. Szerintük a parlament képtelen volt teljesíteni a kötelességét, és elegendő jelöltet felkínálni az államfőnek.

„Hihetetlen, hogy mindnyájan leszögezik: hét jelöltet akarnak megválasztani, nem akarják húzni az időt, a végén pedig egyetlen jelöltet választanak meg” – mondta Ján Marosz, az OĽaNO képviselője. Hasonló véleményen van Boris Kollár, a Sme rodina elnöke is. Azt állítja, a koalíció szándékosan taktikázik, hogy aztán az elnököt vádolhassa obstrukcióval.

Annak ellenére, hogy a koalíció képviselői kijelentették, a lehető legtöbb alkotmánybíró-jelöltet akarják megválasztani, végül csak négyet sikerült. Kedden (5. 21.) a képviselők Pavol Boroňt, Marek Tomašovičot és Martin Vernarskýt, szerdán Patrik Palšát választották meg. Összesen 24 pályázó közül választhattak. Mivel még mindig nincs meg a kellő számú jelölt, újabb szavazásra fog sor kerülni.

Andrej Kiska államfő szerdán kijelentette: nem nevez ki több alkotmánybírót, amíg a képviselők meg nem választják a kellő számú jelöltet úgy, ahogy azt az alkotmány megköveteli tőlük. Egyben bírálta a képviselőket amiatt, hogy megint nem teljesítették az alkotmányban előírt kötelességüket, és nem választották meg a hiányzó jelölteket.

A taláros testületben jelenleg hét bíró foglal helyet, a kívánt összlétszám 13. A korábban megválasztott nyolc jelölt közül Andrej Kiska államfő három új alkotmánybírót nevezett ki, működőképessé téve ezáltal az Alkotmánybíróság (AB) plénumát. Az AB elnökének Ivan Fiačant nevezte ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?