Halálos vérátömlesztés: Kalavská találkozik a kassai kórház főigazgatójával

Andrea Kalavská
Kassa |

Andrea Kalavska (Smer-SD) egészségügyi miniszter találkozik a Louis Pasteur Egyetemi Kórház (UNLP) főigazgatójával Kassán, ahol egy beteg meghalt a helytelenül elvégzett vérátömlesztés után. A keddi kormányülés után tájékoztatott erről a miniszter.

 

„Kértem, hogy ezt a klinikát fokozottan felügyeljék, az illetékes szervezet igazgatója pedig felkérést kapott, hogy az összes kórházigazgatóval beszéljen a betegek biztonságáról" – tette hozzá a miniszter.

A helytelenül alkalmazott transzfúziót Kalavská az egészségügyi személyzet kudarcának tartja. Úgy véli, a hasonló eseteket a törvény módosításával lehet megelőzni, amelynek értelmében az intézményi vagy járóbeteg-ellátás minden dolgozójára vonatkoznának a betegbiztonsági rendszer előírásai. „Ki kell mondani azonban, hogy ebben az esetben emberi mulasztás történt, amit soha nem lehet 100 százalékosan kiküszöbölni" - hangsúlyozta.

A kórház márciusban megerősítette, hogy a személyzet hibázott. A TASR értesülései szerint egy 51 éves férfiról van szó, akit a II. számú sebészeti klinikán műtöttek meg. Az üggyel rendőrség és az Egészségfelügyeleti Hivatal is foglalkozik. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?