Jön a Bastille

sss
Pozsony |

Jövő kedden, május 28-án pótolja elmaradt februári koncertjét a Bastille. Előttük az ONR művésznéven futó skót dalszerző-előadó lép fel a pozsonyi Refinery Galleryben. 

Az utóbbi évek egyik legnépszerűbb, díjakkal elhalmozott brit zenekara június 14-én jelenteti meg új, sorrendben harmadik albumát, amelyről nyilván elhangzik néhány dal a pozsonyi koncerten. 

Dan Smith frontember annak idején azért választotta zenekarának ezt a nevet, mert a Bastille ostromának, azaz a francia forradalom kitörésének napján, július 14-én született. Ebből is érezni, hogy ő a főnök a csapatban, a többiek csak kísérik, illetve feljátsszák az általa írt dalokat. 

A Bastille első albuma óriási siker lett 2013-ban, brit lemezeladási lista élére ugrott, és a kis klubokból a stadionokba röpítette a zenekart. A következő három évben háromszor turnézták körbe a világot, gyakorlatilag ugyanazzal a repertoárral. Közben kiadtak egy feldolgozáslemezt Other People's Heartache címmel, amelyen a saját szájízük szerint remixeltek nagy slágereket, és amely koncerteken is jól működött. 

A kvartett stílusát nehéz meghatározni, mert ügyes keveréke a popnak, a rocknak és az indie zenének. Dalaik fülbemászóak, egyszerre könnyedek és igényesek, élőben pedig minden egy kicsit karcosabb. Dan Smith első osztályú frontember, aki percek alatt az ujja köré csavarja a közönséget. Erről hamarosan Pozsonyban is meggyőződhetünk. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?