Kevés tejet, ám egyre több sajtot fogyasztunk

Pozsony |

Míg az egy főre jutó szlovákiai tejfogyasztás az elmúlt húsz évben csökkent, más tejtermékek iránt megugrott a kereslet – derül ki abból a legfrissebb felmérésből, amelyet a tej mai nemzetközi napja alkalmából tettek közzé.

A Nemzetközi Tejszövetség 1957 óta minden év május harmadik keddjén – idén május 21-én – rendezi meg a nemzetközi tejnapot. Célja: a tej és tejtermékek népszerűsítése, amire Szlovákiában igencsak nagy szükség van. „Tény, hogy a húsz évvel ezelőttihez képest ugyan nőtt a szlovákiai tej- és tejtermékfogyasztás, de még így is lemaradunk az egészséges táplálkozást szorgalmazók által javasolt mennyiségtől” – nyilatkozta lapunknak Eva Sadovská, a Szlovák Gazdaszövetség (SFD) agrárholding elemzője. Két évvel ezelőtt az egy lakosra jutó tej- és tejtermékfogyasztás együttesen 174,6 kilogrammnyi volt, 8 százalékkal több, mint két évtizeddel korábban. A tavalyelőtti átlagos fogyasztás ezzel mintegy 80 százaléka a szakemberek által javasolt mennyiségnek. 2017-ben éves átlagban fejenként csupán 45 liter tej fogyott, míg 1997-ben 73,6 liter. Ezzel szemben az elmúlt két évtizedben jelentős mértékben megugrott a sajt- és a túrófogyasztás – 8,3-ról 13,5 kilogrammra, amivel túllépjük a szakemberek által javasolt mennyiséget. Szlovákiában egy liternyi tartósított félzsíros tej 0,69 euróba kerül, ami szinte teljesen azonos a tavalyi árral.

„Amíg 1998-ban egyetlen liter zsíros tej megvásárlására átlagosan 12 és fél percet kellett dolgoznunk, tavaly 7 percre csökkent ez az idő”

– részletezte Sadovská.

Szlovákia tejtermék-behozatala jócskán meghaladja a kivitelt. Ez az irányvonal lényegében 2009 óta állandóan ismétlődik. Amíg 2017-ben együttesen 303 millió euró értékben importált az ország tejtermékeket, a kivitel mindössze 271 millió euró értékű volt. „Szlovákia éves átlagban 911 ezer tonna tehéntejet állít elő, ami az unión belül nem egészen egyszázaléknyi részesedést jelent” – tette hozzá Sadovská.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?