Justin Bieber klipje miatt kellett lezárni egy gyönyörű izlandi kanyont

izlandi kanyon

Le kellett zárni a turisták elől a izlandi Fjadrargljufur kanyont, amelyet Justin Bieber klipje miatt elleptek a látogatók.

A kanadai popsztár I'll Show You című zenés videóját több millióan látták. A kanyon szépsége pedig akkora turistaáradatot vonzott, hogy azt már nem bírta el a korábban érintetlen szépségű táj. 

A Bieber-rajongók azonban ezentúl hoppon maradnak, a kanyont lezárták, és a tájra vigyázó parkőrök szívét sem a könyörgés, sem az ajándék nem lágyítja meg, senkit sem engednek a kerítések mögé.

"Leggyakrabban a hazájukból magukkal hozott élelmiszerrel akarnak megvesztegetni" - mesélte az AP-nek az egyik őr, aki nemrégiben egy ingyenes dubaji utazást utasított vissza, amiért csak annyit akartak, hogy kicsit nézzen másfelé, amíg néhányan besurrannak a kanyonba.

Tavaly 2,3 millió turista látogatott Izlandra, míg nyolc éve még csupán 600 ezer volt a látogatók száma. Az évente 20 százalékkal növekedő idegenforgalomra a helyi infrastruktúra sincs felkészülve. A szigetország vulkanikus tájképét meg kell védeni, a geológiai formák ugyanis nagyon lassan alakultak ki, de gyorsan erodálódnak.

Gudmundur Ingi Gudbrandsson környezetvédelmi miniszter szerint "leegyszerűsítés lenne Justin Biebert okolni a történtekért", ugyanakkor arra figyelmezette a híres, befolyásos látogatókat, hogy fontolják meg cselekedeteik következményeit.

"Egy híres személy ragadós viselkedése drámai hatással lehet egy egész területre, ha tömegek követik a példáját" - mondta a miniszter.

Biebernek van a harmadik legnagyobb, 105 milliós követőtábora a Twitteren Katy Perry és Barack Obama után, az Instagarmon pedig 112 millióan követik a popsztárt.

A 2015 óta több mint 440 milliószor megnézett YouTube-videón Bieber a mohás talajon futkározott és hempergett, kisétált egy sziklaszirtre és a kanyon vízesésénél mártózott meg a jeges vízben.

Akkoriban még nem voltak kerítések a kanyonban, úgyhogy Bieber nem vétett a szabályok ellen, de ma már senki sem mozoghat szabadon azon a helyszínen. A videó megjelenése óta ugyanis több mint egymillióan voltak kíváncsiak a helyre, és keresték fel személyesen, ami súlyos károkat okozott a vegetációban. A minisztérium ezért úgy döntött, hogy ebben az évben már csak öt hétre nyitják meg a kanyont. Jelenleg zárva van, várhatóan nyáron lesz látogatható ismét, de csak akkor, ha az időjárás száraz lesz.

A kanyon népszerűségét ráadásul az is fokozza, hogy a Trónok harca néhány jelenetét is ott vették fel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?