Az MTK lett a másik kieső, bronzérmes a DVSC

honved

A labdarúgó NB I utolsó fordulóját követően eldőlt, hogy a Haladás mellett az MTK búcsúzik az élvonaltól, míg a Ferencváros és a Vidi mögött a Debrecen lett a bronzérmes.

„Minősíthetetlen tavaszi szereplés”

Az NB I utolsó játéknapja előtt a Diósgyőr, a Kisvárda, valamint az MTK nem volt még biztonságban. A legnehezebb feladat előtt a DVTK és a fővárosi együttes állt, mivel Európa-liga-indulásra pályázó csapat várt rájuk a zárófordulóban. A miskolciak megbirkóztak a feladattal, és fantasztikus hangulatban 3:0-ra legyőzték az Újpestet. Az MTK ellenben 4:1-re kikapott a Honvédtól, és kiesett az NB I-ből. Torghelléék rendkívül gyenge tavaszt produkáltak, az utolsó 15 bajnoki mérkőzésükből mindössze kettőt tudtak megnyerni.

Kanta József harmadszor esett ki az MTK-val. A rutinos középpályás összetörve nyilatkozott a mérkőzés után. „Egy ilyen szégyenteljes teljesítmény után újra az NB II-ben szerepelhetünk majd. Mindenkinek el kell számolnia a lelkiismeretével, és vállalnia kell a felelősséget. Csapatkapitányként én is ezt teszem, de a többieknek is tükörbe kell nézniük. Nincs más hátra, mint hogy a semmiből újraépítsük magunkat, és visszaszerezzük a klub becsületét.”

Lucsánszky Tamás a kudarc után aligha marad a csapat vezetőedzője. „Tudom, hogy mit kell tennem ebben a helyzetben… A tavaszi szereplésünk sajnos minősíthetetlenre sikeredett, így gratulálok azoknak a csapatoknak, amelyek kivívták a bennmaradást. Amikor átvettem az MTK irányítását, már rendkívül nagy volt a probléma, lejtmenetbe került a csapat, amit nem tudtam megállítani. Az irányításom alatti kilenc meccsből elszenvedett nyolc vereség önmagáért beszél, így nem szeretnék kibúvókat keresni a saját szerepemet illetően.”

Érdekes

A forduló vesztese

Az MTK csapata

A teljes szezon legnagyobb vesztese az MTK, amely élet-halál meccsen még csak megszorítani sem tudta a Honvédot. A kék-fehérek az elmúlt nyolc évben immár harmadszor búcsúznak az élvonaltól: 2011 és 2017 után újra kiestek az NB I-ből.

Böde közel a távozáshoz

Az aranyérmet már hetekkel ezelőtt begyűjtő Ferencváros a szurkolóival együtt ünnepelte a klub 30. bajnoki címét. A rendezvényen Böde Dániel, a csapat kapitánya és közönségkedvence a jövőjéről is beszélt. „Ha a szívemre hallgatok, akkor maradok, ha az eszemre, akkor nem. Egy kétezer fős faluból indultam és bebizonyítottam, hogy messzire el lehet jutni. Úgy alakult, hogy váltanom kell, persze ez még nem 100 százalék, de valószínű. Fantasztikus hét évet töltöttem a Fradiban, de még nem szeretnék múltidőben beszélni erről.”

Kupacsapatok és gólkirályok

A Bajnokok Ligája selejtezőjében a Ferencváros indul, az Európa-ligában a Vidi, a DVSC és a Honvéd. A Magyar Kupa döntőjében a Vidi a Honvéddal találkozik május 25-én, szombaton a Groupama Arénában. A gólkirályi címet Davide Lanzafame (FTC) és Holender Filip (Honvéd) szerezte meg megosztva, 16-16 találattal.

Érdekes

A forduló nyertese

A Honvéd csapata

Supka Attila csapata az ötödik helyről várhatta az utolsó fordulót és ahhoz, hogy Európa-liga-indulást érő helyen végezzenek a kispestiek, a vetélytársak botlására is szükség volt. Mivel a Honvéd megnyerte a saját meccsét, az Újpest pedig elveszítette azt, így Holenderék készülhetnek az EL-re.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?