A lakosság 63 százaléka fizeti be minden számláját időben

Szlovákiában nagy a fizetési fegyelem a lakosság körében, de előfordul, hogy az emberek nem tudják vagy nem akarják befizetni a számláikat – derült ki az Intrum társaság felméréséből, amelyet minden évben elvégez 24 európai országban.

A megkérdezettek 63 százaléka válaszolta, hogy minden számláját időben befizette tavaly. Ezzel szemben a megkérdezettek 3 százaléka mondta, megtörtént, hogy öt vagy még több számlát sem tudott időben befizetni. „Összességében a megkérdezettek 36 százalékával történt meg, hogy legalább egy alkalommal nem fizetett be valamilyen számlát” - közölte az Intrum. Közülük 2 százaléknyian mondták azt, hogy szándékosan nem fizették be. „Itt elsősorban diplomás, munkaviszonyban levő személyekről van szó, többségük 25 és 34 év közötti” – derült ki a felmérés adataiból.

Összességében a megkérdezettek 90 százaléka ért egyet azzal, hogy minden számlát időben be kell fizetni. Ezen a téren 1 százalékpontos a növekedés a tavalyi évhez képest, és ezzel Szlovákia az élbolyba tartozik a fizetési fegyelem terén, a negyedik Európában.      „Főleg az idősebb korosztályokhoz tartozók adták ezt a választ, a fiatalabbak körében valamivel alacsonyabb ez az arány” - tette közzé a felmérést végző cég.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?