Pellegrini: Hátráltatták a kórház építését

Andrea Kalavská
Pozsony |

Júniusban kezdődhet a rázsochyi kórház épületszerkezetének lebontása. Peter Pellegrini (Smer) szerint végre megszabadultak azoktól, akik hátráltatták a munka megkezdését.

 

Andrea Kalavská (Smer) egészségügyi miniszter tegnap aláírta a szerződést a bontást végző céggel, így a következő hónapban megkezdődhet a munka, és várhatóan ősszel fejeződik be. Kalavská hozzátette, 10 napon belül kihirdetik a közbeszerzési eljárást az új kórház megépítésére. A bontás megközelítőleg 17,5 millió euróba, a kórház felépítése pedig több mint 300 millió euróba kerülhet az államnak. Kalavská hozzátette, ha minden a tervek szerint halad, legkorábban 2023-ban adhatják át az új kórházat.

Peter Pellegrini (Smer) miniszterelnök szerint a bontási folyamat azért húzódik már másfél éve, mert egy bizonyos csoport szándékosan lassította azt. Konkrét személyeket azonban nem nevezett meg.

A kormányfő kemény kritikát fogalmazott meg a Smer politikusaival kapcsolatban is. Nem kímélte Tomáš Druckert sem, aki 2016 és 2018 között irányította az egészségügyi tárcát, de Robert Ficóra, a párt elnökére is tett utalást. „Én a rövid miniszterelnökségem alatt hajlandó vagyok 30 éve húzódó problémákkal is foglalkozni, melyekkel az elődeim egyáltalán nem törődtek. Feltételezem azért, mert bonyolult lett volna megoldani, és nem látszódott volna azonnal az eredmény. Viszont én nem csak olyan dolgokkal foglalkozom, amelyek pluszpontokat jelenthetnek a parlamenti választáson. Hol volt például Tomáš Drucker, az egészségügy nagy megreformálója? Három évig miniszter volt, miért nem tett semmit?” – fogalmazott Pellegrini.

Kapcsolódó cikkünk

A rázsochyi kórház felépítése csaknem 30 éve húzódik. A munkálatokhoz már az 1990-es évek elején hozzáfogtak, azonban az építkezés megszakadt, így egy félkész váz maradt az új kórház helyén. Az egyetemi kórház felépítésének tervét 10 évvel ezelőtt Robert Fico (Smer) egykori kormányfő újra előhúzta. Felmerült, hogy folytatják az építkezést, viszont kiderült, hogy ez költségesebb lenne, mint egy teljesen új épület megépítése. A bontással kapcsolatos közbeszerzési eljárást tavaly februárban hirdette ki a Közbeszerzési Hivatal (ÚVO). A bontási folyamat azóta többször is megakadt, mert a versenyben részt vevő cégek panaszt nyújtottak be. Áttörés csak tegnap következett be, miután Andrea Kalavská aláírta a szerződést a bontást végző vállalattal.

Peter Pellegrini szerint a Közbeszerzési Hivatal nem lép fel elég határozottan ilyen ügyekben, hanem inkább az időt húzza. „Rendesen el kellene végezniük a munkájukat, mely elsősorban az állam érdekeinek a védelme. Ehelyett hagyják, hogy mindenféle csalók zsarolják őket, az iratok pedig csak felgyülemlenek. Mi értelme ennek? Németországban például egyáltalán nincs ilyen intézmény, csak elfogadott irányelvek vannak, és mégis működik a rendszer” – mondta a kormányfő.

Miroslav Hlivák, az ÚVO elnöke nem érti a kormányfő kritikáját. „Én nem vagyok politikus, ezért nem is fogok belemenni ilyen éles szóváltásokba. Csak azt tudom mondani, hogy nem értem a miniszterelnök kifogásait. A Közbeszerzési Hivatal a rázsochyi kórház esetében megfelelően járt el, ezt egy külső ellenőrzés is megállapította. Amióta a hivatalban vagyok, azóta megkönnyítettük a közbeszerzési folyamatok lebonyolítását, és ezt az Európai Bizottság is elismeri” – magyarázta Hlivák.

Korábban felmerült, hogy az új állami kórházat nem a rázsochyi helyén építenék, hanem felvásárolnák a Penta befektetési csoport jelenleg épülő kórházát, azonban a tárgyalások nem voltak eredményesek.

Lapunk kiadója a Penta befektetési csoport tulajdonába tartozik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?