Bírságot szabott ki Andrej Kiskára a parlament összeférhetetlenségi bizottsága

Andrej Kiska
Pozsony |

Háromhavi bérének megfelelő összegű pénzbírságot kell fizetnie Andrej Kiska köztársasági elnöknek választási kampánya finanszírozásával összefüggésben – döntött keddi zárt ülésén a parlament összeférhetetlenségi bizottsága. Ugyanakkor a bizottság lezárta az eljárást, melyet annak kivizsgálására indított, hogy Kiska kapott-e pénzügyi támogatást a Kiska Travel Agency (KTAG) cégtől. Kiska az Alkotmánybíróságához fordulhat az ügyben.

 

Az államfő háromhavi köztisztviselői fizetését köteles kifizetni. „Azért szabtuk ki a bírságot, mert a bizottság tagjainak többsége úgy látta, a 2013-as adóbevallásában az elnök nem tüntette fel azt a tételt, amely úgy keletkezett, hogy a KTAG finanszírozta a kampányát” - magyarázta Róbert Puci (Smer-SD), a bizottság alelnöke, és hozzátette, ezzel a bizottság lezártnak tekinti az ügyet.

Vladimír Sloboda (SaS), az összeférhetetlenségi bizottság elnöke nem ért egyet a döntéssel, mivel a határozatot nem találja kellően megalapozottnak. „Ha vagyoni előnye keletkezett is, az még mindig nem eldöntött, hogy azt automatikusan köteles lett volna feltüntetni az adóbevallásában" – mondta, és hozzátette, fölöslegesen húzták az ügyet, hiszen a bizottságnak már a legelején birtokában voltak ezek az információk. Sloboda szerint Kiska, mint minden közhivatalnok, jogosult az Alkotmánybírósághoz fordulni, hogy az alátámassza vagy felülbírálja a bizottság ítéletét.

„A Pénzügyi Igazgatóságtól olyan tájékoztatást kaptunk, hogy a jövedelemadóról szóló törvény értelmében ezt a bevételt nem tekinthetjük adóköteles jövedelemnek, mivel ez kettős adóztatást eredményezne. Ennek értelmében, valamint a korábbi információk alapján, amelyek a KTAG cégtől, valamint egy állami tisztségviselőtől származnak – két állásfoglalást fogadtunk el - mondta Puci. Szavai szerint az egyik állásfoglalás alapján megszüntették az ajándék elfogadása kapcsán indított eljárást, a második értelmében pedig bírságot szabtak ki az elnökre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?