Budapesten vagyunk, a Nagykőrösi úton, a magyar főváros legnagyobb használtcikk-piacán. Nagypolgári ajtókról származó rézkilincseket szeretnénk venni, meg kiszuperált pesti utcanévtáblát.
Leparkolunk a bejárat előtt, aztán megkerüljük a sorompót. A sorompókezelő az érkező autók láttán káromkodik. „Kezet mostam, jön egy kocsi, megint kezet mosok, megint jön egy kocsi, most megint mossak kezet, vagy mi?” Belépünk a területre, nagyjából futballpályányi placc, bódékkal, asztalokkal. Szerda van, délután fél három, az árus nem sok, sem a látogató. Az első standnál egyből meglátok egy aranykeretes portrét, amelyet vélhetően azzal a céllal festettek, hogy Petőfi Sándorra hasonlítson, ha nem is nagyon, de legalább egy kicsit. „Figyelem! Megkérjük a László, Xavér, Helga nulla-húszas rendszámú gépkocsi vezetőjét, fáradjon a parkolóba. László, Xavér, Helga, nulla-húsz. Köszönöm” – hallatszik a hangszóróból.
Milyen a piac most? Hol a nép? Mi kell a filmeseknek és turistáknak? Mi mindent találni a piacon? Hogyan működik ez a világ? Mennyire tetszik ez a fiataloknak? Mit keres itt egy tajvani filmrendező? Hány éves a piac?
Ezekre a kérdésekre is mind választ kapnak, ha a már megvásárolható Vasárnapban elolvassák Veres István írását.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.