Bajnokavatásba torkollhat a csallóközi rangadó

kézilabda

Csallóközi rangadón dőlhet el az elsőség kérdése a női I. kézilabdaligában. Ma (18.00) a kétpontos előnnyel élen álló dunaszerdahelyi VSK csapata Csallóközaranyosra, a Kóczán Mór Sportcsarnokba látogat a bajnokság 21. fordulójában. 

Ha nyernek a vendégek, már bajnokok, minden más eredmény még nyitottá teszi a pontvadászat végkimenetelét.
„Rangadókba csöppentünk az I. liga hajrájára: ma a dunaszerdahelyiekkel, jövő héten a naszvadiakkal játszunk. A végére maradt a csemege, a cukorka a nehéz tavaszi mérkőzéssorozatban – szögezte le a párharc előtt Pint János csallóközaranyosi klubelnök. – Ezt a szezont már pont nélküli zárómeccsekkel sem tudjuk elrontani. Az volt a célunk, hogy az erős középmezőnyben végezzünk. Hatodikok vagyunk, és végre idegenből is hoztunk pontokat, szám szerint ötöt, tehát nincs hiányérzetünk. De az aranyosi szív mindig előre hajt bennünket, a lányok a listavezető ellen is küzdeni fognak, s bár az előjelek nem nekünk kedveznek, hiszen a sérültjeink miatt már Mocsonokon is kevesen voltunk, nem adjuk meg könnyen magunkat. Mint hazai környezetben mindig.”


Dunaszerdahelyen teljesen más a helyzet. A második I. ligás évad végén két lépésre van a csapat az elsőségtől, de már Csallóközaranyoson is bajnokavatásba torkollhat a rangadó. „Nagyon nehéz meccs elé nézünk, tán a szezon legnehezebb összecsapása vár ránk – hangsúlyozta a bajnoki előtt lapunknak Prikler Szilvia, a vendégek vezetőedzője. – Hogy mennyire komolyan vesszük a két pont sorsát, azt az is jelzi, hogy korábban többnyire magunkkal foglalkoztunk a felkészülés során, most azonban az ellenfélből is felkészültünk. Tudjuk, könnyen nem adják meg magukat, ezért mindent bele kell adnunk. Nagyon bízom a győzelemben, s mindent megteszünk azért, hogy sikerüljön. Karnyújtásnyira vagyunk a bajnoki címtől, s ha ez bekövetkezik, ősztől a vállaljuk a szlovák–cseh közös bajnokságot, a Mol Ligát. Mindent az ifjúságért teszünk a klubban, szerencsére nagyon sokan vannak utánpótlásunkban. Azért akarunk feljebb lépni, hogy legyen legfelsőbb osztályú női csapat Dunaszerdahelyen, s lássák a fiatal tehetségek, hogy hova fejlődhetnek.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?