Čižnár főügyész kinevezte első helyettesét

Jaromír Čižnár
Pozsony |

Jaromír Čižnár főügyész pénteken kinevezte első helyettesének Viera Kováčikovát. Erről Andrea Predajňová, az SZK Főügyészségének szóvivője tájékoztatta a TASR hírügynökséget.

 

Čižnár azzal indokolta JUDr. Viera Kováčiková kinevezését, hogy egy szakmai körökben is elismert ügyészről van szó, több mint 40 év tapasztalattal a háta mögött. „A szakmaisága, a természetes tekintélye, az erkölcsi értékrendje és a vezetői képességei miatt választottam őt” – mondta a főügyész.

Kováčiková 1978-tól van a pályán, joggyakornokként kezdett a Trencséni Járási Ügyészségen. 1980 óta ügyész, 1997-től mostanáig kerületi ügyészként tevékenykedett Trencsénben. Tagja a Főügyészség és a Trencséni Kerületi Ügyészség vizsgabizottságának is.

Kovačíková Peter Šufliarsky helyét veszi át, aki április 1-jével kérte felmentését a hivatala alól azután, hogy nyilvánosságra került a kommunikációja Marian K. vállalkozóval. Utóbbi ellen büntetőeljárás folyik és vádat is emeltek ellene. Čižnár elfogadta a lemondását. A főügyész döntése értelmében Šufliarskyt a szakmai tapasztalatainak megfelelően a Főügyészség alkotmányjogi osztályához helyezték át.

Čižnár korábban elmondta: Šufliarsky Marian Kočnerrel folytatott kommunikációjával összefüggésben az etikai bizottság fog állást foglalni. Ez a bizottság dönti el, hogy csupán az etikai kódex megsértéséről van-e szó, vagy fegyelmi vétségről. A főügyész hangsúlyozta, hogy Šufliarsky nem kommunikált konkrét bűnügyekről Marian Kočnerrel. Kizárta azt is, hogy ennek a kommunikációnak köze lenne Ján Kuciak újságíró meggyilkolásához. A beszélgetés ugyanakkor a főügyész szerint nem volt „annyira idegenszerű”, kapcsolatuk inkább barátinak tűnik. Čižnár köszönetet mondott a helyettesének az elvégzett munkáért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?