Szobaszínház, közel a nézőkhöz

ss
Dunaszerdahely |

Vasárnap, május 12-én két különleges szobaszínházi előadásra invitálja az érdeklődőket az NFG klub. Mindkettőt a budapesti Trainingspot Társulat tagjai adják elő. 

A Helyettem élsz című ötvenperces monodrámát Manyasz Erika játssza, 18 órától. A darab szerzője Csernus János „Janox”, színpadra alkalmazta és rendezte Bora Levente. 

A történet Molnár Irénkéről szól, egy anyáról, aki amellett, hogy fiát és mostohalányát nevelte, még anyósnak is igyekezett a legjobb lenni. Az asszony ünnepségre készül, fia harmincéves születésnapjára kellene tortát sütnie, de elromlik a sütője. Nagyon izgatott, mert nagy ajándékkal készült, és alig várja, hogy odaadhassa a fiának. Molnár Irénke titkol valamit. 

„Nagy, szerető családról álmodoztam. Egy családról, akikre vigyázhatok, és akikről gondoskodhatok. És gondoskodtam is! Nem mondom, hibáztam, nem is egyszer. Lehettem volna jobb anya, jobb feleség. Jobb ember. Megértőbb. De mindig a legjobb meggyőződésem szerint cselekedtem. Lehet, hogy ez kevés volt. Egy pillanatig sem bánok semmit. Semmit, amit tettem” – mondja egy ponton. 

A másik előadás, a Replay 20 órától látható, és egy kortárs amerikai szerző, Stephen Belber Tape című drámája alapján készült. Mindennemű stilizációtól mentes, néhány kivételtől eltekintve kellék és jelmez nélküli élő történés, a nézőktől karnyújtásnyi távolságban. 

Két régi középiskolai barát találkozik egymással. Életük nagyon különbözően alakult, és sokáig talányos, mi dolguk lehet egymással, mi köti össze őket a tizenkét évvel ezelőtti élmények óta. Lassan, fokozatosan derül csak ki a találkozás igazi apropója, és hogy milyen szerepet játszott kettejük múltjában egy harmadik karakter.

„A színdarab kiválóan megállja a helyét egy klasszikus, Agatha Christie-krimi parafrázisaként, ahol a szereplők addig nem hagyják el a szobát, amíg le nem lepleződik a bűnös. Az előadás felveti a kérdést, hogy mettől meddig tart a kompetencia, a hatáskör és felelősség, abban az esetben például, ha egy néhai barát, önmagától való megmentése a tét… Egyáltalán van-e erre reálisan lehetősége bárkinek is, és milyen áron?” – áll az ismertetőben. 

A Replay eredeti szövegét a társulat a hazai körülményekhez igazította, aktualizálta és továbbgondolta. A kilencvenperces előadás közös rendezés eredménye, játsszák: Jobbágy Kata, Boros Ádám és Boda Tibor. 

Mindkét előadás csak 16 éven felülieknek ajánlott. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?