Végleges a szlovák vb-keret – Grman, Marcinko és Buček maradt ki

hoki
Kassa |

Craig Ramsay, a szlovák jégkorong-válogatott kanadai szövetségi kapitánya véglegesítette nevezését a pozsonyi és kassai rendezésű világbajnokságra. A keretből a védő Mário Grman mellett két csatár, Tomáš Marcinko és Samuel Buček maradt ki.

A szlovákok kedden este győzelemmel hangoltak a vb-re, utolsó felkészülési meccsükön hosszabbítás után 3:2-re legyőzték Norvégiát. A játékosok elismerték, hogy a norvégok nagyobb játékerőt képviseltek, mit korábban a britek, és az agresszivitás sem hiányzott belőlük. „Az olyan csapatok ellen, mint Kanada vagy az USA viszont még nehezebb dolgunk lesz, úgyhogy fel kell készülnünk erre is” – nyilatkozta Erik Černák. A mérkőzésen 17 kiállítás volt, emellett a vendégek két tízperces kiállítást is begyűjtöttek, és több verekedésre is sor került.

A végleges vb-nevezést szerdán jelentette be Miroslav Šatan, a szlovák válogatott főmenedzsere. „Minden játékos megérdemelné, hogy ott legyen a vb-n. Nehéz volt közölni a kimaradókkal, hogy utazhatnak haza, de meg kellett tennünk. Mário Grman esetében volt a legkönnyebb dolgunk, mivel a sérülése miatt egy-két hét kihagyásra szorul. A centerposztra hat játékosunk volt, végül Tomáš Marcinko marad ki a keretből. A szélsőposztokon is eggyel több játékosunk volt, és végül Samuel Bučekre esett a választás” – magyarázta Šatan.

Érdekes

A szlovák válogatott kerete

Kapusok: Marek Čiliak (Kometa Brno), Denis Godla (KalPa Kuopio), Patrik Rybár (Grand Rapids Griffins)

Védők: Michal Čajkovský (Dinamo Moszkva), Erik Černák (Tampa Bay), Marek Ďaloga (Mora IK) Martin Fehérváry (HV 71 Jönköping), Christián Jaroš (Ottawa), Patrik Koch (Košice), Martin Marinčin (Toronto), Andrej Sekera (Edmonton)

Támadók: Dávid Bondra (Poprad), Dávid Buc, Adam Liška, Matúš Sukeľ (mind Slovan Bratislava), Róbert Lantoši (Nitra), Marko Daňo (Colorado, Manitoba), Libor Hudáček (Liberec), Michal Krištof (Kärpät Oulu), Mário Lunter (Slovan Bratislava, Banská Bystrica), Ladislav Nagy (Košice), Marián Studenič (Binghamton), Richard Pánik (Arizona), Tomáš Tatar (Montreal), Tomáš Zigo (Banská Bystrica)

A szlovákok kerete viszonylag fiatal, az átlagéletkor 26 év. Hét hokisnak – Erik Černák, Patrik Koch, Róbert Lantoši, Adam Liška, Mário Lunter, Matúš Sukeľ, Marián Studenič – ez lesz az első világbajnoksága. A kapus Denis Godla az előző két tornán is kerettag volt, de még nem lépett pályára. Ladislav Nagy és Andrej Sekera nyolcadik vb-jén szerepelhet.

„Még van egy kis időnk az első mérkőzésig, addig igyekszünk megtalálni a formációk legoptimálisabb összeállítását” – jegyezte meg Craig Ramsay, a szlovák válogatott szövetségi kapitánya.

Az is eldőlt, hogy a hokisok mezén elöl a hivatalos szlovák címer lesz, a politikai vitát kiváltó, s végül a hírhedt „himnusztörvény” elfogadását előidéző szövetségi logó (amelyen a címer stilizált változata látható, de a hármashalmot hokibotok formázzák) csak a mez vállrészén szerepel majd. „A játékosoknak a vb-n nyugalomra van szükségük, ezért döntöttünk úgy, hogy hasonló mezünk lesz, mint a korábbi tornákon, amelyen a szlovák címer lesz a domináns” – tette hozzá Šatan.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?