A diáktanács képviselői átadták az ún.penészkönyvet az egészségügyi miniszternek

Andrea Kalavská
Pozsony |

A diáktanács képviselői kedden átadták Andrea Kalavská (Smer-SD-jelölt) egészségügyi miniszternek az ún. penészkönyvet. A tárcavezető ezt követően beszélgetésre invitálta a diákokat az Egészségügyi Minisztériumban. A közös sajtótájékoztatón mindkét fél pozitívan értékelte a találkozót, és elmondta, hogy konstruktív vitát folytattak.

 

„Egyfelől örülök, hogy olyan emberekről van szó, akik változtatni akarnak, és akikkel konstruktív vitát lehet folytatni. Másfelől egészségügyi miniszterként nem örülök annak, amit az átadott penészkönyvben láttam” – mondta Kalavská. Hozzátette: a tárca tud a problémáról, és megpróbálja megoldani a helyzetet.

A miniszter asszony elismerte a szlovákiai kórházak hiányosságait, és elmondta, hogy a minisztérium segít ezeknek a helyiségeknek a felújításában. „Ez egy régi probléma. Már harmadik éve olyan tőkekiadásaink vannak, amelyeket – fontossági sorrendben – elsősorban az egyetemi kórházakra fordítunk. Ezekben zajlik a tanítás, így kötelességünk megfelelő körülményeket biztosítani az orvostanhallgatóknak a tanuláshoz, az orvosoknak a munkához, illetve főleg a pácienseknek a tiszta környezetben való gyógyuláshoz” – hangsúlyozta.

A miniszter asszony felszólította a diákokat, hogy azt is nézzék meg, ami az elmúlt években jobb lett az egészségügyben. Hozzátette: minden hónapban szokott találkozni a 13 egyetemi kórház igazgatójával, és a következő találkozóra a diákok képviselőit is meghívja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?