Kiska is üzent Ficónak: "Egyesek nehezen viselik az igazságot"

Andrej Kiska
Pozsony |

„A Smer képviselői felróják nekem, hogy ezekről a negatív dolgokról beszélek, de én csak néven nevezem azt, amit minden ember lát.”

Nem hunyhatunk szemet a fölött, hogy a maffia összeköttetésben áll az állammal, írta Andrej Kiska államfő a közösségi hálón közzétett bejegyzésében azután, hogy Robert Fico, a Smer-SD elnöke kedden felszólította őt: a megbízatási ideje végéig tartózkodjon attól, hogy Szlovákiát támadja külföldön. Hasonló szellemben nyilatkozott korábban Peter Pellegrini kormányfő is. Mindketten Kiska azon kijelentéseire reagáltak, melyek egy külföldi lapban jelentek meg.

„Elnökként legszívesebben arról beszélnék, hogyan építettünk fel Szlovákiában egy szupermodern kórházat. Hogyan mozdult előre jelentősen az autópálya-építés, és hogyan fejeztük be a felsővisnyói alagutat. Hogyan fejeztük be annyi év után és a hatalmas emeléseket követően a mohi atomerőművet. A külföldi újságíróknak azonban nincs okuk ilyesmiről kérdezni, mert ebből semmi sem történt meg”

– írta Kiska.

Hozzátette: ehelyett az újságíró és jegyese meggyilkolásával kapcsolatos kérdésekre kell válaszolnia. De kérdezik őt Vadala és Kočner összeköttetéseiről is a legmagasabb politikai körökkel, illetve a vietnámi állampolgár szlovák kormánygéppel történő elrablásáról.

„A Smer képviselői felróják nekem, hogy ezekről a negatív dolgokról beszélek, de én csak néven nevezem azt, amit minden ember lát”

– hangsúlyozta Kiska.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?