Női delikatesz

1.

Fejes Endrével egy presszóban ismerkedett meg. Különös emlék, amelyet most felidéz.

„Egy nemzeti színházi előadás után Törőcsik Marival, Kálmán Györggyel és Garas Dezsővel ültünk egy asztalnál. Egyszer csak megszólalt mellettem egy úriember. Elég furcsán nézett ki. Tordai, magának el fogják vágni a nyakát! – mondta. Huszonhárom éves voltam. Kérdeztem Törőcsik Marit, hogy ki ez az ismeretlen, illuminált ember, ismered őt? Nemcsak Mari, Gyuri és Dezső is tudták, hogy ki ő. Egy nagy tehetségű író, mondták, Fejes Endre. Nekem ez a név akkor még nem jelentett semmit. Aztán elolvastam a Jó estét nyár, jó estét szerelem című művét, amelyből aztán Szőnyi G. Sándor rendezett nagy sikerű tévéfilmet, és valóban én lettem Karácsony Nagy Zsuzsanna, mert Fejes így akarta. S miután megismertem a műveit, azonnal tudtam, hogy a 20. század egyik legjelentősebb magyar írója. Ő volt az első, aki a Rozsdatemetőben úgy megjelenítette ezt a furcsa szocialista-kommunista világot, hogy annak nem volt előzménye nálunk. Úgy írta meg, hogy mit kezd az ún. lumpenproletariátus a háború utáni új társadalmi rendszerrel, hogyan próbálja élhetővé tenni ezt a még ismeretlen történelmi korszakot, hogy minden szereplőjét, az egész Hábetler családot szeretni kellett. Mindegyik tagjával együttéreztünk. Akárcsak a Jó estét nyár, jó estét szerelem szereplőivel. Adott egy munkás fiú, aki csak pár óráig lehet gavallér, egész havi fizetését költi el egy este, hogy többnek mutathassa magát, mint aki valójában. Karácsony Nagy Zsuzsanna is bedől neki. Azt hiszi, majd ő, a „görög diplomata” fogja kijuttatni őt Nyugatra. Fejes ezt úgy írta meg, hogy minden szereplőjének a lelkébe lát az ember. Nagyot fordult azóta a világ. Ma mindenkitől azt hallom, hogy jaj, de borzasztó itt élni! És megy el, aki csak teheti. Ahelyett, hogy tennének valamit. Remélem, ha majd az unokáim tizennyolc évesek lesznek, el fogják olvasni, mit írt Fejes Bandi, és pontos képet kapnak egy korról. Emlékszem, amikor Bandit kitüntette a VIII. kerület, ahol az ifjúságát töltötte, megkért, hogy kísérjem el őt. Felolvastam egy részletet a regényéből. Annak ellenére, hogy két különböző világból jöttünk, nagy barátság alakult ki köztünk. A lelkünk mélyén valami nagyon stimmelhetett. Még amikor külföldön forgattam, akkor is felhívott: Na, kis őrült, mi van veled? Valamit megérezhetett bennem, ami rokonszenves volt számára. Nádasdy Kálmán is azt mondta a főiskolán, hogy: Itt ez a Tordai! Mindenki azt hiszi, hogy ő győztes színésznő lesz. Ő fogja a legtöbb pofont kapni! Igen, kicsit más voltam. Sokkal érzékenyebb, mint amennyire ez látszott rajtam. És nem is az a harmonikusan szép, hanem olyan modiglianis. Hosszú nyak, hosszú karok. De valamit úgy látszik, mégis mondani tudok az embereknek. Fejes Bandinak is ez szúrhatott szemet. Nem voltam magabiztos, nem volt bennem az a mindent lehengerlő attitűd, hogy bejövök, és én vagyok a világ közepe. Talán a sebezhetőségemet látta meg Fejes, s az meg is maradt. A külső egy idő után kicsit kopik, és ez természetes. Olyan, mint a meisseni porcelán apró repedésekkel, de azért az úgy is értékes!”

Főiskolai évei után Tordai Teri Szegedre szerződött. Első szerepe Reich Kató volt a Rozsdatemetőben. Szívesen játszotta, nagyszerű feladatnak tartotta. Fejessel pedig élete végéig baráti kapcsolatban maradt.

„Ott voltam a temetésén. A Duna-parton szórták szét a hamvait. Ez volt a kívánsága. Törőcsik Mari mondott gyönyörű beszédet. Nála szebben senki nem búcsúztatta Bandit. Odaállt papír nélkül a mikrofonhoz, felnézett az égre, majd le a Dunára, és elkezdte megfogalmazni, hogy neki mit jelentett Bandi. És hogy mit hagyott maga után. Az valami lenyűgöző volt! Minden szó a lelkéből jött. Elkezdett működni az agya, az emlékezete, és főleg a szíve. Azt mondta, amit érzett. Ők is szoros kapcsolatban voltak. Mari is nagy írónak tartja őt, a múlt század egyik legnagyobbikának.”

2.

Mándy Ivánt már főiskolás korában ismerte Tordai Teri. Tanárától, Pártos Gézától is sokat hallott róla. Húsz-huszonegy évesen kezdte el olvasni a novelláit.

„Elsőre megfogott a világa. Amikor Palásthy Györggyel elkezdtük forgatni a Ketten haltak meg című tévéfilmet, Mándy eljött megnézni bennünket. Én egy polgári családból jött kirakatrendező lány voltam, aki színessé akarta tenni a saját életét. Mándy nagyon szép ember volt. El is tudott merülni a szép színésznők nőiségében. Ez része a művészetének. Nála illata van a mondatnak, a fejezetnek, egy karakternek. Ez csak róla jut eszembe. Fantasztikus szeme volt, fantasztikus bőre. Hogy megmaradt bennem, hoppá! Pedig milyen régen volt! A hatás nem múlik el. Ha nem ismertük volna, akkor is tudtuk volna, hogy ő valaki. Jelenség volt. Huszonegy évesen ott lehettem a közelében, és figyelhettem őt. Később nem találkoztunk. Két filmjével Sándor Pali nagyon okosan megemelte őt, és a trónjára ültette. Hát nem furcsa? Nem azokra emlékezem, akiket az iskolában tanítottak, pedig nagyon klassz magyartanáraim voltak. Mivel unalmasnak találtam az életet, rászoktam az olvasásra. Solohov, Tolsztoj, Dosztojevszkij színezték meg a világomat. Tizennégy évesen már a Csendes Dont olvastam. Jöhet az ember akárhonnan, kis faluból, Piripócsról, egyszer csak elkezd érdeklődni az irodalom iránt, és akkor már nem lesz elég neki az internet sem. Én ebben hiszek. Pilinszky Jánost Törőcsik Mari mutatta be nekem. Akkor indultam a szakmában, Mari már javában játszott. Barátnők lettünk, most is levelezek vele. Szórakoztató dolgokról írok neki. Emlékszel, amikor ez volt, az volt, amaz volt? Mint egykori tanítóképzős nagyon szépen írok. Nyomtatott betűkkel. Ha unod a levelet, leteszed, mondtam Marinak. Telefonban kénytelen vagy udvariasnak lenni, de a levelet akkor olvasod tovább, ha kedved van hozzá. Arthur Miller drámáját, a Bűnbeesés utánt próbáltuk együtt a Nemzetiben. Egyedül öltözött, üzent, hogy mehetek. Rengeteget nevettünk, jókat beszélgettünk. Számomra élmény volt az a fajta színjátszás, amit Mari képviselt. Életet vitt a színpadra. Nagyon megelőzte a korát. Másfajta színjátszás volt divatos akkortájt. Mari a rengeteg filmezéstől újfajta játékstílust hozott, amely aztán meghonosodott. De az már akkor modern volt. Az érdeklődés, a másikra való odafigyelés megmaradt köztünk. Gyereklelkűek voltunk, egyikünk sem hurcolta a színésznőséget. Mari is végtelenül természetes, még a dinamikus dolgaiban is. A számítás, a mögöttes gondolkodás mindig távol állt tőle. Ezt a közönség is megérzi, azért szeretik őt olyan sokan.”

3.

Örkény Istvánnal is fiatalon ismerkedett meg. Júlia utcai lakásában, egy kis garzonban jöttek össze. Ott volt Déry Tibor, Zelk Zoltán, Tamási Áron és Karinthy Cini is.

„István akkor vette feleségül Radnóti Zsuzsát, aki a mi korosztályunk volt. Béres Ili is jött velem, akivel egy osztályba jártunk, csak ő a Vígszínházban, én meg a Nemzetiben játszottam. István könyveket adott a kezünkbe, színházról, irodalomról folyt a beszélgetés, mi is hozzászólhattunk. Akkor jelent meg az Élet és Irodalomban a Niagara Nagykávéház; István olvasta fel a társaságnak. Pedagógus volt az édesanyám, de vidékről jöttem, egyszer csak bekerültem ilyen szellemi óriások közé. Makk Karcsi filmre vitte a Macskajátékot, Béres Ilivel mi most is játsszuk. Mindketten értelmes csajok voltunk, egyenrangú félként kezeltek bennünket. Amikor Lilit, a lányomat szültem, István és Zsuzsa voltak az elsők, akik bejöttek meglátogatni a kórházba. István mondta, hogy sok Weöres Sándor-verset olvassak majd Lilinek. Ennek az írói közegnek köszönhetem azt, ami lettem. Csupa korszakalkotó zseni, nagy ember vett körül. Szellemileg tőlük kaptam a legtöbbet. Ettől a közegtől.”

Utószó

Színházi elfoglaltsága mellett három unokája teszi boldoggá Tordai Terit. A két fiú már kiskamasz, tizenhárom éves az egyik, kilenc a másik. A kislány most töltötte be a negyedik évét.

„Nagyon tisztelem a lányomat, példás anya. Tíz év alatt három gyereket szülni manapság nem semmi. Nem szólhattam bele. Ő ezt szenvedéllyel akarta. Magas, csinos, határozott nő. Semmit nem hagyott ki a gyerekek mellett. Eljön még az ő ideje. Újra meg fogják találni a neki való szerepek. Az unokáimat pedig nem vezérelem soha. Minden gyerek szabadnak akarja érezni magát. Én is annyira utáltam a polgári, az iskolai fegyelmet, hogy majd megzavarodtam. Azért kezdtem el olvasni, művészi tornára járni, hogy minden elől, ami kötelező volt, elmenekülhessek. Mindent én akartam megfejteni. Az unokáim előtt sem akarok tüsténkedni. Ha kérdeznek, válaszolok. A fiúknak már megvan a maguk világa. Megtanítottam őket sok mindenre. A kislánnyal is nagyon jól elvagyunk együtt. Terinek hívnak mind a hárman. Tegeznek. Már csak meg kell tanulniuk élni. Én meg közben húzom magammal a múltamat. Amíg eszembe fog jutni, hogy: Jó napot, hozzak be egy csésze teát?, addig mint egy díszlet, ott leszek a színpadon.”

Pillanatfelvétel

Nem ismerek nála magasabb magyar színésznőt. Talán nincs is. Mások az ő korában, túl ennyin meg annyin összemennek. Ő még mindig szálfatermet. És nő. Nagyon nő. Elegáns nő. Finom nő. Pontos képe van a világról, és azt meg is tudja fogalmazni. Nem kell kérdezni, faggatni, jobbról, balról nyújtogatni, amit közölni akar, azt közli is. A többit meghagyja magának. Ahogy az illem diktálja. Terelgetni sem nagyon kell, legfeljebb egy-egy szóval, látható lélegzetvétellel. A végszó is nála van. Nem jelzi, csak leviszi a hangsúlyt. Teljesen. Mert arra is ügyel, nehogy fárasztó, kimerítő legyen. Kiissza az utolsó korty ásványvizet a pohárból, és feláll. Ennyi volt, jelzi, de lesz folytatás is, ha érdekel, csak máskor. Méltóságteli elvonulás a távozása. Hosszasan bámulok utána. Nem néz hátra. Még a járása is gyönyörű.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!