A Himnusz szólt a szlovák parlament előtt

himnusz
Pozsony |

Mintegy 500 fő vett részt a szlovák parlament elé meghirdetett „A himnuszom a szabadságom” tiltakozó megmozduláson, melyet a közelmúltban elfogadott himnusztörvényre reagálva szerveztek.

 

A rendkívül rossz időjárás ellenére mintegy 500 tiltakozó gyűlt össze a pozsonyi vár tövében vasárnap délután, hogy a közelmúltban elfogadott „himnusztörvény” ellen tiltakozzon a magyar himnusz eléneklésével. A tiltakozók az ország különböző pontjairól érkeztek. A szervezők emlékeztettek több olyan korábbi eseményre, amely máig fájó emlék a szlovákiai magyar közösség számára.

A rendezvényen egyetlen szlovák politikusként jelen volt Ondrej Dostál (SaS). A képviselő a jogszabály vitája során többször figyelmeztetett a törvény negatívumaira. Az esemény a Himnusz közös eléneklésével zárult, Kovács Koppány, a Rómeó Vérzik frontemberének vezetésével. A szervezőket fogadta Andrej Danko, a parlament elnöke.

 

Galéria

A magyar himnusz közös éneklésére vasárnap délután a bodrogközi Nagytárkányban is sort kerítettek. „Kassáról, Szepsiből, az Ung-vidékről és számos bodrogközi településről is jöttek az emberek. Azt nem tudom, milyen döntés születik a jövőben, de egy dologban biztos vagyok: mi akkor is énekelni fogjuk a magyar himnuszt, ha azt büntetni fogják” – mondta lapunknak Kopasz József polgármester.

A parlament akár már ezen a héten módosíthatja a lex DAC néven ismertté vált jogszabályt, amely egyes értelmezések szerint tiltja más országok himnuszának nyilvános éneklését. A Híd által előkészített javaslatot várhatóan gyorsított eljárásban tárgyalják majd. (ie, nr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?