Csak a betegek felét érdekli a kezelés biztonsága

ah

A szlovákiai betegeknek csak a felét érdekli, hogy milyen mellékhatásai lehetnek több gyógyszer egyidejű szedésének – derült ki abból a felmérésből, amely a Betegek Jogvédelmi Szervezetének megrendelésére készült. 

A szervezet megalakulása óta próbálja felhívni a betegek figyelmét a biztonságos gyógyszerhasználat fontosságára. A rosszul megválasztott gyógyszer-kombináció ugyanis nemcsak a kezelést hatástalaníthatja, hanem a beteg életét is veszélyeztetheti.

A Szlovák Gyógyszerész Kamara szerint eddig 40 000 gyógyszerkölcsönhatásról tudnak. Leggyakrabban valamelyik gyógyszer fokozott vagy csökkent hatásáról volt szó. Tudni kell, hogy a csökkent hatás kockázatosabb, mert a beteg nem kapja meg a szükséges kezelést. 

Nagy a tájékozatlanság 

A megkérdezettek többsége azt mondta: nem tudta, hogy a gyógyszerek egymásra is hatnak. Minden hetedik beteg azt állította, hogy ilyet nem tapasztalt, s megbízik orvosában vagy gyógyszerészében. 

Sem az orvos, sem a gyógyszerész nem szavatolhatja a biztonságos gyógyszer-kombinációt, ha a beteg nem jól tájékoztatja őt. A kezelésért magát a beteget is felelősség terheli

– mondta dr. Mária Lévyová, a szervezet elnöke. 

Nem biztos, hogy a beteg egészségügyi dokumentációjában minden gyógyszer fel van tüntetve, amit a beteg aktuálisan szed. Ez elsősorban a más orvos által felírt vagy a vény nélkül kapható preparátumokra vonatkozik, amelyeket a beteg magának „ír fel”. A felmérésből kiderült, hogy csak a megkérdezettek fele tájékoztatja orvosát azokról a gyógyszerekről, amelyeket más orvos írt fel nekik. A vény nélkül vásárolt gyógyszerekről és a táplálékkiegészítőkről pedig csak minden hatodik beteg számol be orvosának. 

„Minél több gyógyszert szed a beteg, annál nagyobb a gyógyszerkölcsönhatás kockázata. A páciensek 17-20 százaléka kockázatos gyógyszerkombinációt szed” – magyarázta dr. Ondrej Sukeľ, a Szlovák Gyógyszerész Kamara elnöke. Hozzátette, hogy ennek súlyos következménye lehet. Néhány esetben lehet olyan gyógyszereket párosítani, amelyek esetleg kölcsönhatásba lépnek egymással, de ezt csak kizárólag orvosi felügyelet mellett lehet megtenni. A veszély a gyógyszerek vásárlásakor is fennáll. A gyógyszerésznek nincs lehetősége megtudni, hogy a beteg milyen gyógyszereket szedett vagy szed. A felmérés bebizonyította, hogy a gyógyszerészt még annyira sem tájékoztatják a kezelésről, mint az orvost. Csak minden negyedik megkérdezett figyelmeztette a gyógyszerészt a szedett gyógyszerekre, minden hatodik a vény nélkül kapható gyógyszerekre és csak minden tizedik a használt táplálékkiegészítőkre.

... csak a megkérdezettek fele tájékoztatja orvosát azokról a gyógyszerekről, amelyeket más orvos írt fel nekik. 

Évente 10 000 beteg kórházban 

A gyógyszerész kamara feltételezése szerint Szlovákiában gyógyszerkölcsönhatás miatt évente több mint 10 000 beteg szorul kórházi kezelésre. A Lieky s rozumom projekt létrehozói és támogatói honlapokat létesítettek és mobil applikációt hoztak létre, amelyek segítségével a kezelés biztonságosabb lehet. A Szlovák Gyógyszerész Kamara www.interakcieliekov.sk honlapján mindenki ingyen megszerezheti a legfontosabb információkat. 

Országos projekt 

A Lieky s rozumom az első országos projekt, amely a gyógyszerhasználat kérdésében egyesítette az orvosokat, a gyógyszerészeket és az egészségbiztosítókat. Célja az, hogy megtanítsa a betegeket a gyógyszerek észszerű és biztonságos használatára.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?