Angelina Jolie és Elon Musk?

Angelina Jolie

Angelina Jolie és Brad Pitt áprilisban hivatalosan is elváltak, s a bírósági döntés révén Angelina Jolie Pitt neve visszaváltozott Angelina Jolie-ra, aki immár „hivatalosan” is randizhat.

A 43 éves színésznő kegyeiért a Star magazin szerint két milliárdos üzletember is versenyez, akikkel a filmsztár randizott is mostanában. Az egyik, kifejezetten úriember a Twitter társalapítója, Jack Dorsey, a másik egy szintén szemrevaló férfi, aki nem más, mint a Tesla vezérigazgatója, Elon Musk. Egy bennfentes szerint Angie már választott, és Mr. Musk mellett döntött. 

Brad Pitt sem szomorkodik, állítólag a Jolie-nál nem kevésbé híres színésznővel, Charlize Theronnal randizgat. Első exnejét, Jennifer Anistont, akivel jó barátságban van, pedig hihetetlen  ajándékkal lepte meg 50. születésnapja alkalmából. Egy házat vett neki, de nem akármilyent. 79 millió dollárba került a Beverly Hills-i luxusvilla, amelyben korábban házaspárként élt Jen és Brad. Véletlenül ismét piacra dobták, Pitt pedig nem hagyhatta ki a lehetőséget.

Jen nagyon szerette a házat, amelyet válásával elvesztett. Későn jött rá, ki kellett volna fizetnie exét, hogy megtarthassa az ingatlant. Most – az emlékekkel együtt – övé az egész ház. (Bors, ug)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?