Zéró toleranciát hirdettek az összeférhetetlenekkel szemben Komáromban

zérótolerancia
Komárom |

Zéró toleranciát hirdettek az alkalmazkodni képtelen, rendelten, környezetüket megkeserítő lakosokkal szemben Komáromban.

Ennek jegyében a napokban a város felszámolt egy ilyen gócpontot a Nagy ér sor végén. Ami viszont megoldást jelent Komárom számára, problémaként jelentkezett Gútán. A lebontott ház tulajdonosa ugyanis Gúta Pacsérok városrészébe költöztette a 35-40 lakó felét, míg mások rokonaikhoz költöztek.

Komáromban, a történelmi Vág-vonal mellett, a Nagy érsor végén állt az a romos ház, ahol több tucatnyian éltek borzalmas körülmények között. Az egykor szebb napokat látott, kiskerttel körülvett épületben a vízművek dolgozója lakott, de miután 10 évvel ezelőtt elhunyt, a házikó egy „vállalkozó” tulajdonába került, aki egyre több személyt helyezett itt el. Ezzel egyidejűleg megkezdődtek a problémák is.

Veszélyeztették a vízmű dolgozóit

A KOMVaK víz- és csatornaművek telephelyére, a tisztítóállomáshoz e ház mellett vezet az út, és mint Patrik Ruman, a társaság igazgatója elmondta, dolgozóik nap mint nap atrocitásoknak voltak kitéve a ház lakóitól. A gyerekek kövekkel dobálták járműveiket, a szabadon kószáló kutyák rátámadtak a kerékpárosokra, az utat teliszórták üvegszilánkkal, szögekkel, napirenden voltak a defektek. A városvezetéssel összefogva úgy döntöttek, hogy a KOMVaK megvásárolja az épületet, azzal a feltétellel, hogy a tulajdonos kiköltözteti innen a lakókat.

Bűz, patkányok, több tonna szemét

A ház bontásánál, amit a KOMVaK munkagépével végztek, jelen volt Keszegh Béla polgármester és Varga Tamás alpolgármester is. „Borzalmas állapotok uralkodtak a környéken, az összeférhetetlen lakók megkeserítették nemcsak a KOMVaK alkalmazottai, hanem a környékbeli utcákban lakók életét is – mondta a polgármester a helyszínen tartott sajtótájékoztatón. – A ház mellett egyre gyűlt a szemét, fokozatosan egy illegális szeméttelep jött itt létre, ahol elszaporodtak a patkányok, terjengett a bűz. A város igyekszik segíteni a rászorulókon, akik hajlandóak az együttműködésre, de zéró toleranciát hirdetett az alkalmazkodni képtelenekkel szemben. Hiába jártak ide rendszeresen a szociális munkások, ezekkel a személyekkel nem lehetett szót érteni. A gyámüggyel is felvettük a kapcsolatot, a korábban itt élt gyerekek közül öten gyermekotthonba kerülnek.” A mintegy 40 lakó felének nem is Komárom az állandó lakhelye, voltak köztük madari, ógyallai, nemesócsai illetőségűek. A polgármester úgy fogalmazott: nem szeretnék, ha Komárom egyfajta gyűjtőhelye lenne az alkalmazkodni képtelen családoknak. Azt a problémát, hogy a hát tulajdonosa hová költöztette ezeket az embereket, a város nem oldja.

Költséges lesz a szeméttelep felszámolása

A gócpont felszámolása azonban komoly anyagi terhet jelent a városnak. A lakhatatlan és azonnal le is bontott épületet a KOMVaK közel 15 ezer euróért vásárolta meg a tulajdonostól. A területről becslés szerint legalább 80-100 konténernyi, azaz mintegy 500 tonna szemetet kell elszállítani, ami százezres nagyságrendű összeggel terheli a város költségvetését. A területet a Vág-vonal mentén – közhasznú munkásokkal és önkéntesek segítségét is igénybe vége –egészen a VII-es bástyáig tisztítják, és a tervek szerint jövőben egy tanösvényt is kialakítanának itt. A KOMVaK telephelyére vezető utat sorompóval zárták le, amelyhez csak az arra illetékeseknek lesz kulcsa.  

Egy nagycsalád került Gútára

A Komáromból kiköltöztettek fele valóban Gúta külső városrészébe, Pacsérokra került – ezt Horváth Árpád, Gúta polgármestere is megerősítette lapunknak. „A komáromi vállalkozó egy házat vásárolt meg Pacsérokon, ahol egy nagycsaládot, hat felnőttet és 11 gyereket helyezett el – mondta Horváth Árpád. – Előtte kissé rendbe tette a házat, megjavította a tetőt, a vakolatot, bevezette a villanyt. Az ide költöztetett család elég nyomorúságos helyzetben van. Szociális dolgozóink figyelni fognak rájuk, hogy törődjenek a gyerekekkel, járassák őket iskolába. Amíg rendesen viselkednek, a várostól ruházatot, A mi Gútánkért polgári társulástól élelmiszersegélyt kaphatnak. A család két férfitagja állítólag a pacséroki fatelepen helyezkedik el. Amint azonban zavarják a környékbeliek nyugalmát, szemetelnek, verekedés lesz, fellépünk velük szemben.” A polgármester tájékoztatása szerint a vállalkozó ígéretet tett arra, hogy több házat nem vásárol meg Pacsérokon és nem költöztet oda további, szociálisan hátrányos helyzetű, alkalmazkodni képtelen személyeket.

Nem akarnak gettót Pacsérokból

A hét elején lakossági fórumot tartottak Gútán, ahol az egyik téma éppen az összeférhetetlenek ügye volt. Vörös Attila, pacséroki lakos aggodalmának adott hangot a beköltöztetések miatt. „Miután tudomásunkra jutott, hogy egy vállalkozó érdeklődik az üresen álló házak iránt, és tudomásunk szerint kettőt már meg is vett, néhányan összefogtunk és három öreg házat megvásároltunk az utcánkban, nehogy illetéktelen kezekbe kerüljenek. Féltjük gyerekeinket, családunkat, szép környezetünket, amit fáradságos munkával kialakítottunk. Nem szeretnénk, ha egy újabb Dankó Pista telep, egy gettó jönnek létre Pacsérokon” – mondta. Úgy vélte, még nem késő megállítani az idegenek betelepítését Pacsérokra. A fórumon felvetődött, hogy a város vásárolhatná fel az üres ingatlanokat, de többek szerint ez nem megoldás. Precedenst teremtene, és a helyzetet kihasználva egyesek zsarolnák a várost, hogy minél magasabb árat csikarjanak ki az ingatlanokért. Árgyusi Imre városi képviselő azt javasolta, az önkormányzat hozzon létre roma problémával foglakozó bizottságot, amelynek munkájába a roma közösség tagjait is bevonnák.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?