Elszakad a V4-ektől a magyar külpolitika

Orbán Viktor

Az utóbbi hetek kétoldalú diplomáciai találkozóit összevetve egyértelműen látszik, hogy Orbán Viktor teljesen másfelé orientálódik, mint a Visegrádi 4-ek többi kormányfője.

Beszédes volt, hogy míg a Visegrádi 4-ek és Japán csúcstalálkozóján Pozsonyban a múlt héten Magyarországot Varga Mihály képviselte, az esemény időpontjában Orbán Viktor miniszterelnök Pekingben találkozott Li Ko-csiang kínai miniszerelnökkel és azt az Egy övezet, egy út kezdeményezést méltatta, amelyet az Egyesült Államok egyre nagyobb gyanúval kezel. Szintén múlt heti fejlemény, hogy a Huawei bejelentette: tudományos együttműködést kezdeményez a Szegedi Tudományegyetemmel. A kínai céget viszont egyre több nyugati kormány kezeli nemzetbiztonsági kockázatként.

Ha megnézzük, az utóbbi hetekben milyen kétoldalú diplomáciai találkozásokat bonyolítottak le a Visegrádi 4-ek kormányfői, világosan kirajzolódik, hogy Orbán Viktor másfelé vezeti a magyar külkapcsolatokat, mint három kollégája. Februárban Mike Pompeo amerikai külügyminisztere járt Budapesten – ez volt idén eddig az egyetlen magas szintű nyugati diplomáciai látogatás. Még februárban tartottak szintén Pozsonyban egy V4 plusz Németország csúcstalálkozót, ezen részt vett a magyar miniszterelnök is, ahol találkozhatott – nem négyszemközt – Angela Merkellel. A Politico valószínűleg ennek a megbeszélésnek a kapcsán írta márciusban, hogy kínos csend fogadta, amikor a magyar kormányfő arról kezdett beszélni: Soros György állhat a belgrádi kormányellenes tüntetések mögött.

Orbán ezután az Arab Liga migrációval foglalkozó csúcstalálkozóján vett részt Sarm es-Sejkben. Március 10-én szintén V4-es megbeszélések következtek a NATO-csatlakozás 20. évfordulója alkalmával, ezután viszont már nem találkozott nyugati vezetőkkel. A V4-es csúcs másnapján Thongloun Sisoulith, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke járt Budapesten, majd Orbán a Fidesz-delegáció élén Brüsszelbe ment az Európai Néppárt gyűlésére – ezt nyilván megspórolta volna, hiszen ott volt kénytelen bejelenteni, hogy „önkéntesen” felfüggesztik a Fidesz tagságát az EPP-ben, elkerülendő az azonnali kizárást. Március végén a Zöld-foki Köztársaságba utazott Orbán és Ulisess Correia miniszterelnökkel tárgyalt, majd Szabadkán került sor a szerb–magyar kormányfői találkozóra. Ezután jött a kazah út és Kaszim Zsomart Tokajev elnök, majd a pekingi látogatás.

Lengyel utak

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő januárban elment a davosi Világgazdasági Fórumra (ott Magyarországot senki nem képviselte), majd februárban Mike Pence amerikai alelnökkel találkozott. Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök még tavaly szeptemberben találkozott Washingtonban Donald Trumppal – a magyar kormányfő egyelőre hiába várja a Fehér házi meghívót –, majd Bruno Le Maire francia gazdasági miniszterrel tárgyalt Varsóban. Ezután a litván elnökkel találkozott, majd a grúz parlament elnökének meghívására járt Tbilisziben. Márciusban a belga és a finn kormányfő is Varsóban járt Morawiecki meghívására, áprilisban a litván kormányfővel tárgyalt a lengyel miniszterelnök, majd április 15-én Brüsszelben Günt-her Oetinger költségvetési, Maroš Šefčovič energiaügyi és Phil Hogan mezőgazdasági biztossal tárgyalt.

Babiš keleten kezdett

A cseh kormányfő egyhetes távol-keleti körúttal kezdte az évet (Szingapúr, Thaiföld, India), majd szintén elment Davosba. Ezután Andrej Babiš fogadta a migráció szempontjából kulcsszerepet játszó líbiai egységkormány vezetőjét, Fayez al-Sarrajt, majd jött a már említett V4 plusz német csúcs. Egy nappal később Margrethe Vestager uniós versenyügyi biztos látogatott Prágába, végül háromnapos amerikai körút következett, Babiš Donald Trumppal a migráció szempontjából szintén alapvető jelentőségű szíriai biztonsági helyzetről is tárgyalt.

Pellegrini–Trump

Peter Pellegrini holnap találkozik Trumppal Washingtonban, a múlt héten pedig négyszemközti tárgyalást is folytatott Pozsonyban Abe Sindzóval. Előtte Párizsban José Angel Gurriával, a gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) főtitkárával találkozott. Az év elején Strasbourgban Atonio Tajani, az Európai Parlament elnöke volt a tárgyalópartnere, februárban Mike Pompeo járt Pozsonyban – az amerikai külügyminiszter Budapestről utazott Szlovákiába.

Orbán tehát inkább keletre orientálódik, nyugati vezető egyre ritkább vendég a magyar fővárosban, a legrendszeresebben Vlagyimir Putyin jár Magyarországra, idén is biztosan sort kerít erre. Igaz, a magyar miniszterelnököt nem lehet azzal vádolni, hogy ne játszana nyílt lapokkal: a kazah fővárosban például arról beszélt, hogy „megváltozott a kelet és nyugat egyensúlyának helyzete”, amit Magyarország ki szeretne használni, így a keleti kapcsolatok erősítése a fő cél.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?