Erdogan: az F-35-ös program Törökország nélkül kudarcra van ítélve

Az amerikai F-35-ös vadászbombázó fejlesztési programja Törökország nélkül teljes kudarcra van ítélve - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök kedden, miután az amerikai védelmi minisztérium (Pentagon) a közelmúltban akár Ankara kizárását is kilátásba helyezte a programból az orosz Sz-400-as légvédelmi rendszer vásárlása miatt.

Erdogan Isztambulban, a 14. Nemzetközi Védelmi Ipari Vásáron felszólalva azt mondta, hogy Törökországra az F-35-ös programmal kapcsolatban nyomást gyakorolnak, de Ankara, miként a politikában, a diplomáciában, a gazdaságban, úgy a védelem területén sem fogad el semmilyen kényszerítést.

Az orosz légvédelmi rakéták vásárlását illetően a török államfő emlékeztetett: amikor Ankara légvédelmi rendszer beszerzésének érezte szükségét, először szövetségeseihez fordult, de náluk vagy nem talált meghallgatásra vagy nehéz feltételeket támasztottak vele szemben. Hozzátette: azok, akik megpróbálják kirekeszteni Törökországot az F-35-ös programból, még nem látják ennek a következményét.

Erdogan egyúttal felhívta a figyelmet: Törökország lépésről lépésre közelebb ér azon célkitűzéséhez, hogy a védelmi iparban a tervezéstől kezdve a gyártásig bezárólag meghatározó szerepet játsszon. Ez a cél a fegyveres és fegyvertelen drónok tekintetében már meg is valósult - emelte ki. A török elnök jelezte: országa gyors lépéseket tesz annak érdekében is, hogy saját harci repülőgépet gyártson.

Az Egyesült Államok és Ankara más NATO-szövetségesei már többször panaszt emeltek Törökország orosz fegyvervásárlását célzó terve ellen. Charles Summers, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője április elején bejelentette: az Egyesült Államok első lépésként leállította az F-35-ösök fogadásához és hadrendbe állításához szükséges felszerelések és kézikönyvek szállítását. A Pentagon ugyanakkor akár a száz - ötödik generációs - vadászgép eladásáról kötött egyezmény felmondását is kilátásba helyezte, sőt azt is, hogy Törökországot kizárja a fejlesztési programból.

A török vezetés később többször kijelentette: Ankara nem lép vissza az orosz légelhárító rakétarendszer beszerzésétől, mert az már egy lezárt megállapodás. Mike Pence amerikai alelnök április elején válaszút elé állította Törökországot: vagy továbbra is fontos tagja marad "a történelem legsikeresebb katonai szövetségének", vagy kockáztatja a NATO-partneri viszonyt.

Erdogan hétfőn telefonon egyeztetett Donald Trump amerikai elnökkel. A beszélgetés során szóba került annak az Ankara által korábban javasolt munkacsoportnak a létrehozása is, amely kivizsgálná, hogy az Sz-400-asok tényleg veszélyt jelentenek-e a NATO-rendszerekre.

Az amerikai félnek az első két F-35-öst júniusban, míg az oroszoknak az első Sz-400-asokat július folyamán kellene leszállítaniuk Törökországnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?