A Škoda a Kamiqkal csalogat a legnagyobb újdonságára, a Scalára

Škoda Kamiq

Már holnap megnyitja kapuit a szakújságírók előtt a Pozsonyi Nemzetközi Autószalon, a vendégeket szerdától várja a kiállítás.
Az ország legnépszerűbb márkája, a Škoda nemcsak a Scala modellt mutatja be a fővárosban, hanem az abszolút újdonságnak számító városi crossovert, a Kamiqot is.

Múlt hét végén kezdték Szlovákiába szállítani az első Scala modelleket, így mától kezdetét veszik a hivatalos tesztelések és bemutatók. Néhány példányt a pozsonyi autószalonon is kiállítanak, a Škoda képviselői abban bíznak, hogy a Scala méltón fogja helyettesíteni a Rapidot.

Korszerű és modern

Volt szerencsém korábban kipróbálni a nemzetközi tesztelés során, s tanúsíthatom, a Scala valóban az egyik legélvezhetőbb és legpraktikusabb Škoda. Bár hivatalosan a Rapid helyére lép a kínálatban, merőben más autóról van szó.

Teljesen átdolgozták az utasteret, a Škoda modelljeiben először jelenik meg a táblagépszerű érintőképernyő, s ami sokkal fontosabb, a Scala számos új technológiát és vezetést elősegítő rendszert kapott, amelyet korábban csak a magasabb kategóriájú autókban találtunk meg. Csak példaként említem az adaptív sebességtartót, a holttérfigyelő rendszert, amely a korábbi 20 méter helyett már 70 méteres távolságban figyeli a forgalmat az autó mögött. A korszerű parkolóasszisztensnek köszönhetően az új Scala képes önállóan leparkolni.

Ugyancsak magasabb kategóriákba tartozó autóknál találkozhattunk az olyan internetes kapcsolattartási megoldásokkal,mintabeépítettSIMkártya, valamint az okostelefonon és az autó között SmartLink+ rendszeren keresztül történő, vezeték nélküli kapcsolattartással.

A népszerű Simply Clever megoldások sem hiányoznak, melyek közül a legújabb egy integrált tölcsér az ablakmosó tartályán. Tulajdonképpen az ablakmosótartály új, innovatív zárófedeléről van szó, amely egy teljesen egyszerű mozdulattal alakítható tölcsérré.

Megérkezett a Kamiq is

A Škodában nem mindenki lelkes attól, hogy a márka nem sokkal a Scala piacra dobása után mutatta be az új városi crossovert. Míg ugyanis a márka képviselői azt akarják, hogy az emberek elsősorban a Scalára összpontosítsanak, addig jelentős részük már lejárt lemeznek fogja tartani, az igazi újdonság ugyanis – akár tetszik valakinek, akár nem – a Kamiq.

Azt, hogy milyen újdonságról van szó, mi sem tanúsítja jobban, mint az a tény, hogy a márka egyelőre csak körülbelül öt darabban gyártotta le, s ezekkel a modellekkel járja a világ autószalonjait. Egy modell például úton van Európába a shanghai autószalonról, egy pedig már a fővárosi autószalonon van. Mivel még sorozatgyártás előtti modellről van szó, nem lesz kinyitva, az érdeklődők nem ülhetnek bele. Közelről ugyan megtekinthetik, de a modell el lesz kerítve, tehát nem tudják majd megközelíteni.

Az Új Szó két nappal az autószalon megnyitása előtt kapott exkluzív meghívót a modellbemutatóra, így az országban az elsők vehettem szemügyre kívül-belül a Kamiqot, még azelőtt, hogy az Incheba kiállítóközpontba szállították.

Kívülről nem okozott hű de nagy meglepetést, gyakorlatilag a márka SUV szegmensben már megtapasztalt dizájnvonalát folytatja. Az MQB-A0 platformra épült ugyanúgy, mint a Scala, amellyel sok közös vonása van. A Škoda szerint így sikerült csökkenteni a kiadásokat, és ennek köszönhetően jobb minőségű anyagokat tudtak felhasználni az autóban.

Az utastér például gyakorlatilag egy az egyben a Scala másolata, itt is megjelenik a médiarendszer táblagépszerű érintőképernyője, de még az integrált fejtámlával rendelkező ülések is ugyanolyanok. Ez annyit jelent, hogy elöl és hátul is rendkívül kényelmesek – a Rapid esetében ugyanis épp az ülések kialakítására érkezett a legtöbb panasz, így a Scala számára átdolgozták az üléseket, s igazolhatom, hogy jó munkát végeztek. Csak díjazni tudom, hogy ezek kerültek a Kamiqba is.
Méreteiben is nagyon hasonlít egymásra a két modell. A Kamiq 1793 mm széles, csakúgy, mint a Scala. Míg a Kamiq magassága 1531 mm, addig a Scala 1471 mm magas. A legnagyobb különbség a hosszában van, a Kamiq ugyanis 121 mm-rel rövidebb. Ennek következtében valamivel szűkösebb a csomagtér, a kerek 400 literes tér a hátsó ülések lehajtása után 1395 literre bővíthető. A hátsó ülések 40:60 arányban vannak elosztva.

Egyébként a motorpaletta is a Scala kínálatát másolja. Az alap a 70 kW erősségű 175 Nm-es háromhengeres egyliteres TSI benzinmotor, ötfokozatos manuális váltóval. A 85 kW teljesítményű és 200 Nm forgatónyomatékkal rendelkező változata már hatgangos manuális váltót is kapott, de hétfokozatos duplakuplungos DSG váltó is rendelhető hozzá.

A kínálat csúcsát képezi az 1,5 TSI benzinmotor, 110 kW teljesítménnyel és 250 Nm-es forgatónyomatékkal. A dízelmotorokból csak az 1,6 TDI erőforrás lesz elérhető 85 kW teljesítménnyel és 250 Nm-es forgatónyomatékkal.

Aki a négykerék-meghajtás iránt érdeklődne, az ugyanolyan válaszra számíthat, mint a Scala esetében: a felhasznált platform nem teszi lehetővé a 4x4-es meghajtást, így ennél a modellnél a jövőben sem lehet rá számítani. Még eltart, míg elkezdődik a Kamiq sorozatgyártása, október végén kerülhetne az első szlovákiai márkakereskedésekbe. Addig lesz lehetőség kipróbálni és letesztelni, hogy meglássuk, milyen vezetési tulajdonságokkal rendelkezik.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?