Észak-Komárom díszpolgára Koltay Gábor, Dél-Komáromé Stubendek László lett

Komnapok
Komárom |

A ma kezdődött 28. Komáromi Napok hivatalos nyitórendezvényén, Észak- és Dél-Komárom képviselő-testületeinek együttes ünnepi ülésén adták át a Pro Urbe (Városért) és a Polgármesteri Díjakat, valamint a díszpolgári címet.

Április 26-a a város napja, mégpedig a város történetének egyik legfontosabb eseménye, az 1849. április 26-ai győztes csatára tiszteletére, amikor is az egyesítetett haderők sikerrel tartóztatták fel a sokszoros túlerőben lévő császári csapatok ostromát.

Míg Észak-Komáromnak a magyarországi Koltay Gábor, Balázs Béla-díjas filmrendező lett a díszpolgára, Dél-Komárom Stubendek Lászlónak, Észak-Komárom korábbi polgármesterének adományozott díszpolgári címet. Stubendek László önkormányzati képviselőként, alpolgármesterként, majd polgármesterként is sokat tett az egy Komárom-tudat erősítéséért.

Koltay Gábor, aki a város és a közösség hírnevének öregbítése terén kifejtett tevékenységéért kapta meg az elismerést, tavaly kezdte el egy Komáromról szóló négyrészes dokumentumfilm-sorozat forgatását, amely a római kortól napjainkig mutatja be Komárom fejlődését, örökíti meg fontos pillanatait. Amint a méltatásban elhangzott, a rendező különös odafigyeléssel és érzékkel mutatja be Komárom északi és déli részének kapcsolódási pontjait, értékeit és alappilléreit, amire a város a jövőben építhet Az első részt már műsorra tűzte a Duna Televízió is.

Az idei Pro Urbe-Díjasok közül, sajnos, egyik sem vehette át a személyesen a megtisztelő elismerést. A tavaly elhunyt Kiss Péntek József tanárnak, rendezőnek, egykori színházigazgatónak már eleve posztumusz ítélte oda az önkormányzat a díjat, amit özvegye, Zsuzsanna asszony vett át. Keszegh István nyugalmazott tanár, volt iskolaigazgató viszont nem sokkal a díj odaítélését követően után hunyt el váratlanul; a díjat lánya, Tímea, könnyeivel küszködve vette át. Kiss Péntek Józsefnek a kultúrában és a közéletben kifejtett sokéves, példamutató tevékenységéért, Keszegh Istvánnak az oktatásban és a közéletben kifejtett sokéves, példamutató tevékenységéért adományozta a képviselőtestület a Városért Díjat.

Polgármesteri Díjban öten részesültek idén. Gustáv Škodáček sebész-főorvos, Ferencz László, a komáromi röplabdasport támogatója, felvirágoztatója, Vincze István, a komáromi futball áldozatkész segítője, Laboda Róbert pedagógus, a slam poetry műfaj jól ismert hazai képviselője, valamint a KompAkt nonprofit szervezet; ez utóbbi a környezettudatos és tiszta Komáromért kifejtett munkájáért kapta az elismerést.

A május elsejéig tartó 28. Komáromi Napok ideje alatt számtalan kulturális, sport és egyéb rendezvény várja a Duna mindkét partján a látogatókat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?