Európában is gyakoriak a védőoltásokkal kapcsolatos tévhitek

Miközben az Európai Unió polgárainak túlnyomó többsége hatékony eszköznek tartja a védőoltásokat a fertőző betegségek megelőzésére, aggasztóan magas azok aránya, akik készpénznek vesznek bizonyos tévhiteket a témával kapcsolatosan - derült ki a legfrissebb uniós közvélemény-kutatásból (Eurobarometer).

A Brüsszelben pénteken közzétett felmérés szerint az európaiak nagyjából fele kapott oltást az elmúlt öt évben, és a nagy többség (79 százalék) bizalommal fordul az egészségügyi szakemberekhez, hogy ezekről tájékozódjon. Mintegy 88 százalék egyetért azzal a megállapítással, hogy a védőoltások fontosak maguk és mások védelmében, 85 százalék hatékony eszköznek tartja a módszert a fertőző betegségek megelőzésére.

Eközben ugyanakkor az uniós polgárok 48 százaléka - helytelenül - úgy véli, hogy a védőoltások gyakran súlyos mellékhatásokkal járhatnak, 38 százalékuk pedig azt gondolja, hogy kiválthatják azokat a betegségeket, amelyek ellen védelmet lennének hivatottak nyújtani.

Előbbi válaszadók aránya tizenhat, utóbbiaké pedig egy uniós tagállamban haladja meg az 50 százalékot, míg Magyarországon 45, illetve 38 százalék.

"A +nyájimmunitás+ létfontosságú, különösen azok számára, akiknek sérült az immunrendszere, és akiket ezért nem lehet beoltani. Így itt az ideje, hogy felemeljük szavunkat a félretájékoztatás ellen"

- hangoztatta Jyrki Katainen, az Európai Bizottság egyik alelnöke.

Kiemelte, hogy az utóbbi időben csökkent az átoltottsági arány a kontinensen, ami közegészségügyi és biztonsági kockázatot jelent, egyre gyakoribb a védőoltással megelőzhető járványok kitörése.

"Az elmúlt két évszázad egyértelműen igazolta az oltások hatásosságát. Ez nem pusztán vélemény, hanem tény" - fogalmazott.

Katainen rámutatott, noha sokan közösségi szintű koordinációt szeretnének, az EU-nak nincsen jogköre eljárni az ügyben, ahhoz szerződésmódosításra lenne szükség, addig is az önkéntes együttműködést kell előmozdítani a tagállamok között.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?