Pellegrini: A kormány egyik prioritása a vállalkozás feltételeinek javítása

Peter Pellegrini
Pozsony |

Továbbra is prioritás a kormány számára a vállalkozás feltételeinek javítása, konstatálta Peter Pellegrini miniszterelnök (Smer-SD) a Munkáltatók Országos Uniójának (RÚZ) pénteki találkozóján. Elmondta, ha Szlovákia lépést akar tartani a fejlődéssel, azzal, hogy sok szakma az automatizáció irányába halad, és összeszerelő műhely helyett komolyabb termelésben gondolkodunk, a képzésbe is be kell fektetni.

Pellegrini elmondta, gazdasági szempontból jelenleg jó időket élünk, hiszen a 2009-es válság óta nem volt még ennyi ember munkaviszonyban Szlovákiában, a munkanélküliség csökken. „A kormány nemrég 21 olyan intézkedést fogadott el, amelyek az autóiparon kívül támogatják a vállalkozásokat is. Elfogadtunk három, az üzleti környezet támogató intézkedéscsomagot is" - mondta a miniszterelnök.

A kormányfő úgy véli, a munkáltatók nem örülnének, ha év közben hoznának őket érintő intézkedéseket. „Igéretet tettem, hogy úgy változtatjuk meg a jogszabályok kidolgozásának módját, hogy az intézkedések csak a következő év január 1-jén lépjenek életbe, éppen azért, hogy a vállalatoknak legyen idejük felkészülni" – mondta Pellegrini.

A miniszterelnök azt is jelezte, hogy „automatizálnák” a minimálbért. „Fokozatosan haladnának afelé, hogy a minimálbér a mindenkori átlagbár 60 százalékának feleljen meg. Ezzel elkerülhetnénk, hogy ezt a témát politikai célokra és csatákra használhassák fel egyesek” – mondta, és hozzátette, elképzelhetőnek tartja, hogy a minimálbér ne emelkedjen olyan gyorsan, mégis több pénz maradjon az embereket pénztárcájában. „Jövőre beszélhetnénk a minimálbér növekedéséről a munkavállalói adóterhek csökkentésével párhuzamosan” – tette hozzá Pellegrini.

A 2018 és 2023 közötti időszakban több mint 400 ezer munkavállalóra lesz szükségük a munkáltatóknak, a legtöbbre az iparban és a kereskedelemben. Jelentős számú alkalmazottra van szüksége az oktatási és építési szektorban, a legnagyobb munkaerőhiány pedig az informatikai szektorban és a mezőgazdaságban mutatkozik. „Ha fel akarunk készülni arra, hogy több szakma automatizált lesz, és el akarunk mozdulni az összeszerelő műhely státuszból az igényesebb termelés felé, többet kell befektetnünk az emberek képzésébe" – véli a miniszterelnök.

Miroslav Kiraľvarga, a Munkáltatók Országos Uniójának elnöke elmondta, több intézkedés bevezetése is problémát okoz nekik, például a bérkiegészítések emelése, az utalványok, a 13. és 14. fizetéssel kapcsolatos változások, a nyugdíjplafon, a minimálbér növekedése, a változó jogszabályok, valamint a munkaerőhiány. „Egyre nehezítik, évről évre bonyolítják a vállalkozók életét az új intézkedések" – mondta Kiraľvarga, hozzátéve, hogy sokáig nem sikerült javítani a vállalkozás feltételeit.

„Éppen ellenkezőleg, rá kell mutatnom a rendszertelen intézkedésekre, amelyek jelentősen rontják a helyzetünket és növelik az adóterheinket" - mondta Kiraľvarga. Az elmúlt időszakban három szociális csomagot is elfogadtak, és a vállalkozók a sajtóból értesülnek az újabb, választások előtti csomagokról. „Az ilyen átgondolatlan és nem szisztematikus intézkedések, a jogszabályok túlságosan gyakori változtatása, amit elsősorban a politikai előnyszerzés motivál, bizonytalanságot szül, ellehetetleníti a motivációs rendszert, és megnehezíti a tervezést” - mondta Kiraľvarga. Hozzátette, új speciális adókat és illetékeket vezetnek be, vagy az ideiglenesen bevezetett intézkedések hatályát hosszabbítják meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?