Az Európai Bizottság tanulmányozni fogja a vitatott ukrán nyelvtörvényt

ukrán zászló

Az Európai Bizottság meg fogja vizsgálni a sokak által bírált ukrán nyelvtörvény végleges szövegét, amelyet előző nap fogadott el a kijevi parlament - jelentette ki pénteken a brüsszeli testület illetékes szóvivője.

Maja Kocijancic újságírói kérdésre válaszolva elmondta, tudnak róla, hogy az ukrán törvényhozás csütörtökön megszavazta a tervezetet, most a közzétételre várnak, s ezt követően elemezni fogják a szöveg tartalmát.

Kiemelte: már többször is felszólították az ukrán hatóságokat arra, hogy nyújtsák be a törvény tervezetét a Velencei Bizottsághoz, várják meg annak álláspontját, és csak ezt követően kerülhessen sor a hatályba lépésre.

Hozzátette, a jelenlegi szakaszban mindössze ennyit tud mondani.

Az ukrán parlamentben nagy többséggel fogadták el csütörtökön a nyelvtörvényként emlegetett javaslatot, amely ellen a kárpátaljai magyar szervezetek határozottan tiltakoztak, mert szerintük felszámolja a kisebbségek valamennyi eddigi nyelvi jogát. A törvény a magánbeszélgetéseket és a vallási szertartásokat kivéve gyakorlatilag mindenhol kötelezővé teszi az ukrán nyelv használatát, a szabályok megsértéséért pedig jogi felelősségre vonást helyez kilátásba.

Petro Porosenko leköszönő államfő előre jelezte, hogy elfogadása után aláírja a törvényt. Volodimir Zelenszkij megválasztott ukrán elnök ugyanakkor arról számolt be, hogy hivatalba lépése után meg fogja vizsgálja, a törvény tiszteletben tartja-e minden állampolgár jogait.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?