Május 2-án és 3-án kerül sor az alkotmánybíró-jelöltek újabb meghallgatására

alkotmánybíróság
Pozsony |

Május 2-án és 3-án kerül sor az alkotmánybíró-jelöltek nyilvános meghallgatására a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa (NRSR) Vármegyeház téri történelmi épületében Pozsonyban. 

Az információ a parlament honlapján olvasható, és megerősítette Róbert Madej (Smer-SD), a parlament alkotmányjogi bizottságának elnöke is. A soron következő jelöltválasztáson 25 pályázó indul, közülük hárman először jelöltették magukat.

A bizottsági tagok harmadszor fogják meghallgatni a jelölteket. Madej kilátásba helyezte, hogy a képviselők változtatni fognak a kérdéseken, de hozzátette, hogy minden képviselő önállóan dönt arról, milyen kérdéseket tesz fel. A bizottság tagjai április 30-án találkoznak, hogy egyeztessenek a nyilvános meghallgatás részleteiről, valószínűleg megszabják majd a pályázók bemutatkozásának időkeretét is. Csütörtökön, május 2-án 13, pénteken pedig 12 jelöltet terveznek meghallgatni.

Az újabb választáson a következő alkotmánybíró-jelöltek indulnak: Pavol Boroň, Katarína Čechová, Anton Dulak, Robert Šorl, Peter Straka, Ladislav Duditš, Libor Duľa, Martin Vernarský, Michal Matulník, Martina Jánošíková, Michal Ďuriš, Dagmar Fillová, Eva Fulcová, Boris Gerbery, Eva Kováčechová, Štefan Kseňák, Peter Melicher, Soňa Mesiarkinová, Edita Pfundtner, Radoslav Procházka, Zuzana Pitoňáková, Marek Tomašovič, Monika Jurčová, Vieroslav Júda és Patrik Palša. Jurčová, Júda és Palša az új jelöltek.

A jelöltválasztásra a parlament május 9-én kezdődő ülésén kerül sor. A képviselők eddig kétszer szavaztak az alkotmánybíró-jelöltekről, de még nem sikerült megválasztani mind a 18 jelöltet. Az első szavazáson senkit sem, a másodikon nyolc jelöltet választottak meg, akik közül az elnök három új alkotmánybírót nevezett ki, működőképessé téve ezáltal az Alkotmánybíróság (AB) plénumát. Az AB elnökének Ivan Fiačant nevezte ki. A taláros testületben jelenleg hét bíró foglal helyet, az összlétszám 13.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?