Rendőrség: A Greenpeace aktivistái nem követtek el bűncselekményt

Greenpeace
Pozsony |

Az aktivisták tette, akik tavaly felmásztak a nyitranováki bánya aknatornyára, nem tekinthető általános veszélyeztetésnek, vagyis bűncselekményének. Erről a Trencséni Kerületi Rendőrkapitányság határozott, amely az ügyet továbbította a privigyei körzeti bányahivatalnak. Ez utóbbi szabálysértési eljárás keretében fogja tovább vizsgálni az esetet. A TASR hírügynökséget Pavol Kudlička rendőrségi szóvivő tájékoztatta pénteken.

A Greenpeace Szlovákia szervezet állásfoglalása szerint a nyomozó határozatából az következik, hogy a tett, amely miatt korábban büntetőeljárást indítottak, nem tekinthető általános veszélyeztetésnek, vagyis bűncselekménynek, hanem csupán szabálysértésnek.

„A nyomozó határozata azt igazolta, amit mi már kezdettől fogva magyaráztunk. A Greenpeace aktivistái nem követtek el semmiféle bűncselekményt, tehát nem veszélyeztették senki testi épségét, életét vagy tulajdonát. Jelenleg olyan komoly problémával kell szembenéznünk, mint a klímaváltozás, az aktivisták cselekedete tehát valójában bátor tett volt, nem bűncselekmény. Az aktivizmust nem szabad büntetni” – fejtette ki Ivana Kohutková, a Greenpeace Szlovákia igazgatója.

A Greenpeace szlovák, cseh, finn, német és belga aktivistái tavaly novemberben másztak fel a Felső-nyitrai Szénbányák egyik aknatornyára, melyre egy transzparenst feszítettek ki a következő felirattal: „Vessetek véget a szénkorszaknak!” Ezzel a szénbányászat ellen tiltakoztak. Tettükért a hatóságok őrizetbe vették őket. Jaromír Čižnár főügyész utasítására néhány nap múlva szabadon engedték az aktivistákat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?